Vásárhely újkori helytörténetének egyik jelentős fejezete elevenedik meg a képekben, dokumentumokban gazdag kiállításon az Emlékpontban.
Megalakulásakor, 1938-ban hat szegénysorsú, a Vásárhely környéki tanyavilágban élő fiatalnak biztosította a gimnáziumi oktatásban való részvétel lehetőségét a Tanyai Tanulók Otthona, amely több átalakulást követően vált az államszocializmus idején, 1967-ben több mint négyszáz diáknak elhelyezést biztosító intézménnyé.
Erről Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője beszélt január 25-én, csütörtökön a Cseresnyés Kollégium nyolcvanéves történetét bemutató, Cseresnyés emlékezet, 1938-2018 című kiállítás megnyitóján, a közgyűjtemény galériájában.
Az intézmény történetét az a több ezer dél-alföldi, tanyai, vagy épp kistelepülésről érkezett diák alakította, akik a nyolc évtized alatt itt tanultak szakmát, jutottak el az érettségiig, itt formálódtak szakemberré, értelmiségivé. A diákotthon lakói láthatóan jól érezték magukat – jelentette ki az intézményvezető a kihelyezett fotók, dokumentumok, szabadon lapozgatható évkönyvek és albumok alapján, hozzátéve, hogy az intézmény nyolcvan év múltán, ma is értékeket teremt.
Németh László a Cseresnyés című drámája teljes jövedelmét a vásárhelyi diákotthon részére ajánlotta fel. A darab egy Kecskemét melletti tanyán gazdálkodó család történetét mutatja be, s legfőbb mondanivalója, hogy az emberek hogyan válhatnak a humánum mellett elkötelezett, nemzeti értékeket képviselő emberekké, akik – s ez a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején fontos üzenet volt – mentesek mindenféle szélsőségtől.
Ezt a vállalást képviselte a Cseresnyés Kollégium a református egyház támogatásával, s bár a háborút követően jött a kommunista diktatúra, ez az értékteremtés megmaradt, s a diákotthon három politikai rendszerben is megtalálta saját terét. Ezért is örültünk – tette hozzá Miklós Péter -, amikor a kollégium vezetése megkereste az Emlékpontot egyrészt Pataki Béla filmjének bemutatásának, másrészt a kollégiumtörténeti kiállítás közös megvalósításának lehetőségével. Így a nyolc évtizede működő kollégium és az egy évtizede működő intézmény közösen feltárta a múltat.
A kiállítás anyagának összeállításáról Pataki Béla, a Cseresnyés Kollégium nevelőtanára szólt. Igyekeztek a nyolc évtized fotóiból, dokumentumaiból, az egykori diákok krónikáiból azokat kiválogatni, amelyek a legjobban jellemzik a diákotthon egy-egy korszakát. Maga az intézmény több átalakuláson is átesett 1938 óta: az első évben a Bethlen Gábor Református Gimnázium internátusában kapott helyet az otthon, majd az egykori, Csengettyű utcai kántori lakás volt az első, önálló székhely, később a Holló utca, majd a Lázár utcai Balassa-féle fatelep következett, amely után az Oldalkosár utcán, egy szintén kántori lakásban működött a diákotthon. Lórántffy Zsuzsanna nevét vette fel a leányoknak otthont adó új kollégium, amely a Völgy utcában és a Kálvin téren is működött, s végül a két intézmény 1967-ben egyesült a ma is használatos épületben, az ország akkori legnagyobb koedukált kollégiumaként. A diákotthon az államszocializmus évei alatt Szántó Kovács János nevét viselte, a Cseresnyés elnevezés csak a rendszerváltást követően került vissza.
A kiállítás március 5-ig tekinthető meg az Emlékpont galériájában.
