GazdaságMég összejöhet?

2016. június 21., kedd
 
Még összejöhet?

Néhány jó szándékú vásárhelyi művész felajánlása és egy folklórgála nem elegendő a több évtizede elmaradt állagmegóvás pótlására. Ez lehet a rövid konzekvenciája a májusban meghirdetett és most vasárnap zárult - szerény érdeklődéssel kísért -  jótékonysági kampánynak.

 

 

 

 

 

A június 19-re meghirdetett aukción a 18 felajánlott alkotásból 8 darab kelt el és az azt követő folklórgála belépőjegyeiből körülbelül negyedmillió forint jött össze - mondta Varga Anikó a BFMK intézményvezetője. Hozzátette, még két hétig van lehetőség az alkotások megvásárlására és a felajánlásokra.

 

A Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, ez az összeg csak néhány kisebb javításra lesz elegendő, de reménykeltő, hogy június 22-én adják be azt a pályázatot, amely anyagilag biztosíthatja a Tájház épületegyüttesének teljes felújítását, a javításokat.      

 

Az évek óta elmaradt átfogó felújítást nem teszi lehetővé - jogilag sem - az éves költségvetésében előirányzott dologi kiadás összeg, amit az Önkormányzat biztosít. Közel egy évtizede született, a pályázati tervekben szerepelt egy átfogó felújítás, újabb kiállítóhely bővítéssel kombinálva, ami aztán nem nyert, majd a következő időszakban - némi túlzással - mindent elhomályosított a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program.

 

A vásárhelyiek által nagyon kedvelt, a felnövekvő generációk számára programjai által élményt adó Tájház tulajdonosa az Önkormányzat, a Tornyai Múzeum és Közművelődési Központ az üzemeltető és a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ végzi a programok, rendezvények szervezését, lebonyolítását. Éppúgy, mint a Papi-féle Szélmalomban és a Kopáncsi Falumúzeumban.

Egyébként ez az a két ingatlan abból az ötből, (a Téglagyári Tanösvényt és a sóshalmi I. Világháborús emlékművet leszámítva) amelyek teljes felújítására 2014-ben egy nyertes pályázat segítségével 249 millió forintot fordíthattak. Azóta - az egyenként 25-40 millió forintból - a Csomorkányi Templomrom, a Papi-féle szélmalom, a Kopáncsi Tanyamúzeum, a Bodzási úti iskolaépület látványos felújításon esett át.

Az 1974 óta műemléki védelem alatt álló hódmezővásárhelyi Népművészet Ház azonban ebből kimaradt.

A szakemberek szerint 5 millió sem kell, hogy újra a helytörténet gyöngyszeme legyen.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

Aranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

A tanév elején kosárlabdában 218 csapat kezdte meg a küzdelmeket, hogy aztán a versenysorozat döntőjében eldőljön, melyik csapat az ország legjobbja.
Legatyásodva, pénzre várva

Legatyásodva, pénzre várva

Hiába készséges Lázár János, ha államtitkára hónapok óta nem tesz semmit, hogy a K’Art károsultak végre pénzükhöz jussanak.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.