SportAranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

2016. június 20., hétfő
 
Aranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

A III. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia országos döntőjét 68 csapat részvételével Debrecenben rendezték június 17-19. között. A tanulók négy sportágban mérhették össze tudásukat a bajnoki címekért és a minél jobb helyezésekért.

 

 

 

 


A tanév elején labdarúgásban 679, kézilabdában 404, kosárlabdában 218, míg röplabdában 141 csapat kezdte meg a küzdelmeket, amely összesen csaknem 1500 iskola részvételét jelenti a négy diákolimpiai versenysorozatban. Az országos döntőkbe csak a legjobb együttesek kerülhettek, köztük a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola kosárlabda csapata.

A háromnapos megmérettetés végeredményeként Hódmezővásárhely sporttörténetének egyik legnagyobb sikerét érte el Szöginé Kotormán Zsuzsanna és Patkós József csapata.

A Vásárhelyi Kosársuli játékosaiból álló 2003/2004-s korosztályú együttes megnyerte a 3. korcsoportos fiú kosárlabda Országos Diákolimpiát.

A Szent István Általános Iskola több mint 15 éve az egyik legfontosabb bázisa Vásárhely kosárlabda sportjának, hiszen közel 80 igazolt kosaras jár ebbe az iskolába. Négy önálló csapattal vesznek részt az Országos u11-es és u12-es bajnokságban, a nagyobbak pedig a Kosársuli gyermek, serdülő és kadet csapataiban játszanak.

A városi-, a megyei-, majd a területi döntő megnyerése után az országos megmérettetést is veretlenül zárták.

 

 

Döntő:

                Nagykőrös - Hmvhelyi Szent István Á.I  47 : 62 (25 – 32)

Pontszerzők: Fulai Bátor 33, Bánfi Balázs 16, Kovács Krisztián 7, Bene István 4, Kruzslicz Alex 2 pont.

 

Különdíj:

All star csapat tag: Fulai Bátor, Bánfi Balázs

Legeredményesebb edző: Szöginé Kotormán Zsuzsa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hátsó sor: Szöginé Kotormán Zsuzsanna, Kiss Bendegúz, Kovács Krisztián, Bene Gyula, Bánfi Balázs, Bene István, Utasi Zsombor, Patkós József

Elöl: Zsadányi Martin, Németh Dániel, Fulai Bátor, Kruzslicz Alex, Szenti Szabolcs, Szél Attila     

 
 
VH-Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Visszavonul a rivális

Visszavonul a rivális

Többek között Hódmezővásárhelyen is forgat egy japán filmes stáb. A dokumentumfilmben Gyurta Dániel is beszél riválisáról.
Előnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

Előnyben az esztétikus, egyedi, ötletes megoldások

Idén is indul a verseny a Virágos Hódmezővásárhelyért cím elnyeréséért. Jelentős változás van a július 31-ig beadható pályázatok kategóriáiban.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.