Kék hírekMég mindig nem került pont az ügy végére

2019. november 19., kedd
 
Még mindig nem került pont az ügy végére

Ismét meghosszabbították annak a mindszenti férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen 14. év alatti sértett sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 

 

 

 

 


 

Az akkor 66 éves S. Lászlót a nyomozók 2017 júliusában előállították, majd őrizetbe vették, illetve elrendelték előzetes letartóztatását.

 

A mindszenti, mártélyi szülők már régóta figyelmeztették egymást, hogy fiatal fiúknak munkalehetőséget kínáló mindszenti férfi nem igazán azt szeretné, amit hirdet. Mint kiderült 500 forintos órabért kínált, ami akár egy felnőtt jelentkezőnek is elfogadható órabér, ám csakis fiatal fiúk jöhettek szóba. A hirdetőújságban megjelent telefonszámon is az első kérdése az volt, mennyi idős a fiú?

 

A Vásárhelyi Hírekben írtuk, mindig azonos koreográfia szerint zajlottak az események: a szülői engedéllyel munkát vállalt 12-15 éves fiúkat az első napi ház körüli kerti munka után a mártélyi házukba vitte felajánlva az ott alvást.    

A sértettek szülei elmondták, már útban a munkahely, a mártélyi ház felé alkohollal és egyéb még nem azonosított anyaggal kínálta az egyik fiút, akit a szülei aztán másnap már nem is engedtek el a férfihoz. Az anyuka azt is megjegyezte, tavaly éppen a gyermekük 12 éves barátja is dolgozott „volna” nála, de a férfi este simogatta a hasát, belenézett a nadrágjába, majd amikor a fiú zuhanyozott, bement hozzá a fürdőszobába meztelenül, közös fürdés szándékával.

 

Évek óta keringtek szóbeszédek a mindszent férfiről, - aki azóta elvált feleségével 10 gyereket nevelt - több ügy került már a hatóság elé, de ténylegesen nem történt semmi, egészen az őrizetbe vételéig.

A Szegedi Ítélőtábla tájékoztatása szerint letartóztatásban marad a 68 éves mindszenti férfi. A férfi a molesztálás során megfenyegette az egyik gyereket arra az esetre, ha segítséget kérne. Erről az áldozat beszélt az RTL Klubnak a történtek után:

"Amikor a tetőre másztam fel a létrán, mindig erősen megmarkolta a fenekem vagy épp a combom, de nem is az, hogy véletlenül volt, hanem szándékosan, tényleg komolyan rámarkolt" – mondta a fiú.

 

A mindszenti férfi ellen hasonló jellegű bűncselekmény miatt folyt büntetőeljárás, amikor történt az eset. Az ügyben még nem született elsőfokú ítélet, ugyanakkor a Szegedi Törvényszék a férfi és védőjének a letartóztatás megszüntetése iránti indítványát elutasította, a végzés ellen az indítványozók fellebbezéssel éltek.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt, mivel a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélyét változatlanul fennállónak látta.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

 

Információink szerint valamennyi, az ügyben érintett személyeket - szülőket, gyerekeket - meghallgatta a rendőrség. Az ügyben tovább folyik a nyomozás, amit a jelez az előzetes letartóztatás újabb meghosszabbítása is.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egyetlen ponton múlott

Egyetlen ponton múlott

Az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában Kecskemétre látogatott a Kosársuli felnőtt csapata. Megnyerhették volna a derbit, de hiányzott pár extra teljesítmény.
Idén is ingyen korizás

Idén is ingyen korizás

Elkezdték a jégpálya alapozását a Kossuth téren. Hagyományosan a Mikulás hozza december 5-e körül a jégpályát, de az időjárás még közbeszólhat.
Kire ütött ez a gyerek???

Kire ütött ez a gyerek???

Izgalmas, érdekes, interaktív és nem utolsó sorban sikerélményt magában rejtő programsorozatot indított a Vásárhelyi Levéltár.
Csalássorozat vásárhelyi főszereplővel

Csalássorozat vásárhelyi főszereplővel

A szövevényes bankszámla manipuláció lényege a dél-koreai, ausztrál, német és kolumbiai cégek által utalt pénzek továbbküldése, vagyis eltüntetése volt.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.