Kultúra, oktatásMáyer Jenő képeslaphagyatéka a Tornyai-múzeumban

2023. május 3., szerda
 
Máyer Jenő képeslaphagyatéka a Tornyai-múzeumban

A 19. század végének és a 20. század első felének Hódmezővásárhelyét ismerhetik meg az érdeklődők azon a pénteken nyíló kiállításon, melyet Máyer Jenő képeslaphagyatékából rendeztek a Tornyai-múzeumban.

 

 

 

 

 

Bernátsky Ferenc helytörténész-muzeológus a tárlat anyagát bemutató szerdai sajtóbejáráson elmondta, hogy Máyer Jenő hódmezővásárhelyi születésű nyomdász, nyomdatulajdonos volt, aki lelkes lokálpatriótaként gyűjtötte a szülővárosával kapcsolatos dokumentumokat, kisnyomtatványokat, képeslapokat. Csaknem kétezer darabos képeslapgyűjteménye tavaly került a múzeum tulajdonába.

A május 5-én nyíló és szeptemberig látható kiállításon ezek közül ismerhetnek meg mintegy száznyolcvanat az érdeklők az 1898 és 1944 közötti időszakból - közölte a szakember.

Hódmezővásárhelyről az első képes levelezőlapot Grossmann Benő adta ki 1898 áprilisában a városháza, a református főgimnázium, a református Újtemplom, a Központi Szálloda, valamint a Kossuth tér és az Andrássy utca kereszteződésének fotójával. Az egyik legkülönlegesebb képeslap is ebben az évben jelent meg, ezen Plohn József az épülő Nyári Színkör tetejéről készített hat fotójából összeillesztett panorámakép látható a városról - emelte ki a muzeológus.

Kezdetben elsősorban helyi kiadók jelentettek meg képeslapokat Hódmezővásárhelyről, az első világháborút követően azonban már jellemzően fővárosi cégek adták ki a lapokat. A szűk fél évszázad alatt Hódmezővásárhelyről csaknem ezer fajta képeslap készült. A leggyakrabban megörökített helyszínek a Kossuth tér, az Andrássy utca, a János tér, valamint az Erzsébet sétány voltak. A kiállítás anyagát úgy állították össze, hogy a látogatók akár évtizedenként végigkövethetik a közterek átalakulását, az egyes épületek funkcióváltását - mondta Bernátsky Ferenc. Hozzátette: 1905-ig a képeslapok hátoldala a címzett megjelölésére és a bélyeg elhelyezésére szolgált, így a tárlaton is látni olyan lapokat, melyen a fotót körbeírta a feladó üzenetével.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
XXXVII. Juhásztalálkozó 2023

XXXVII. Juhásztalálkozó 2023

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetsége, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, idén is megrendezi a Szent György-napi Juhásztalálkozót. Részletes program.
A vásárhelyi Gregus Máté iskola országos sikere

A vásárhelyi Gregus Máté iskola országos sikere

Alföldi ASzC hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulói idén is nagyszerű országos eredményeket értek el.
A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

Színészi karrierje Hódmezővásárhelyről indult, nem is véletlenül, hiszen 3 tanára is inspirálta. Most az is kiderült Blaha Lujza vér szerinti rokona.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.