2010. nyarán jelent meg a bátor kezdeményezés, az írott sajtó iránti, azóta is egyre csökkenő érdeklődésre fittyet hányva. Benák Katalin tántoríthatatlan lelkesedésével a Vásárhelyi Látóhatár című periodika három év óta bátran harcol a nyomtatott sajtó térvesztése ellen, ami elsősorban a laposodó pénztárcának, nem utolsó sorban pedig az internetnek köszönhető.
Fotók: VH
Tény, hogy a Juss, a Délsziget és A Jövendő útódának szánt lap nem a hétköznapi Blikken, a Metropolon, netán a Kiskegyeden szocializálódó közönségnek szól, hanem sokkal inkább azoknak a helyieknek, akik Hódmezővásárhely köveinek, művészetének, kultúrájának, vagyis a város szellemének finom lokálpatrióta rezdüléseire érzékenyek.
És ne felejtsük, a Látóhatár leginkább a „horizonton innen” élő, vagy már a nagy-nagy „messzeségbe” eltávozott vásárhelyiek üzenetét, örökségét viszi hírül. Mint azt tapasztalhattuk ismét, a legújabb lapszám bemutatóján, december 4-én a Városháza dísztermében.
A lapban huszonkét téma vonul fel, versben, riportban, képzőművészetben, helytörténetben, egy közös szálon, és ez (ha sokszor csak közvetve): a vásárhelyi identitás. Az est házigazdája fényesi Tóth János irodalmi szervező vezette végig a lapon a díszterem közönségét, meg-megállva egy témánál.
Az első lapszámtól kezdve – vagyis három év óta - a Vásárhelyi Látóhatár mindegyik bemutatója, vagy ha úgy tetszik lapismertető estje egy sajátos közösség kohéziója. Egy szinte minden alkalommal ugyanazokból a főként idősebbekből álló vásárhelyiek találkozója, akik a város múltját, a város neves szülötteit becsben tartják, mert számukra ez jelenti a „vásárhelyiség” igazi fogalmát.
