Idővel az sem fog számítani hogy milyen ruhát viselt, miben volt, sokkal inkább az marad meg hogy kivel, kikkel volt egy társaságban.
Minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, de ezúttal két, az izgalomtól néha elcsukló hangú diákot bíztak meg a „báli kötelezvények celebrálásával.” Ennek részeként Dr. Lázár János polgármestert is felkérték a bál megnyitására. Rövid beszéde után a prominenseknek átadták az elmaradhatatlan virágokat és ajándékokat. Majd a két diák-konferanszié a szponzorok sorát, az egy szál mikrofon előtt sasszézva felváltva ábécé sorrendben sorolni kezdte. Egy idő után már a táncosok egy része is a színpad felé fordulva drukkolt, vajon mikor küzdik le a néha kimondhatatlan nevű jótevők végeláthatatlan sorát. Mert hogy ők már végre táncolni akarnak! Az izgalom előtte már a folyosón is tapintható volt. Olyannyira, hogy az egyik táncos ifjú a terembe vonulás előtti percekben, remegő hangon, szó szerint távozásra szólította fel az abroncsos szoknyarengeteg miatt szűk folyosón a fal mellett meghúzódó nagypapa korú fotóst.
A fiatalembernek még nem volt fontos, amit a szülők és az éltesebb vendégek már tudtak, hogy az életben csak egyszer van egy ilyen bál, vagyis az első! És majd milyen jó lesz pár év múlva nézegetni a képeket! Ha a tömeg miatt szokás szerint a fotózás ilyenkor körülményes is volt, a nyitótáncot a remekül bevilágított bálteremben egy hatalmas kivetítőn minden vendég jól láthatta.
Baranyi Anett és Tóth Krisztina a két koreográfus nem sokat teketóriázott, a hivatalos virág- és ajándékátadás, szponzor-névsorolvasás után azonnal negyedikbe kapcsolt és Vanessa Mae hegedűs lendületes zenéjére levonultatta az 56 párt. Egyszerre sokan is voltak a teremben, ezért aztán 3 csoportnak koreografálták meg a táncokat. A „pörgés” pedig folytatódott. A mihez tartás végett mindhárom résznek neve is volt. A végzősök első csoportja az „Én táncolnék veled” címet viselő koreográfiára táncolt. Vajon ki emlékszik a Bergendy Szalonzenekar dalára, vagy a szalontáncokat népszerűsítő ’80-as évekbeli tévé sorozatukra? Mert hogy talán az adhatta az ötletet, nem tudjuk, de a táncosok élvezték az biztos. A Fekete Sas parkettjén meg csak úgy suhogott a sok fehér ruha.
A második összeállítás címe „Arcok” volt, amit a következő csoport hölgyei kis sárga farsangi álarccal hangsúlyoztak. Nem kétséges, meglódult a két koreográfus fantáziája, amit nem csak a táncokba beépített sok mozgáson, hanem a változatos zenei összeállításokon is éreztük. Apropó összeállítás! Rejtély, hogy az egyes zenéknek, illetve zenei blokkoknak miért nem volt befejezésük. Sokszor csak úgy lehalkultak, eltűntek a semmiben. Pedig éppen a báli táncokban nagyon látványos tud lenni a lezáró zene végén egy jó beállás. A következő rész a „Slow Quick Quick Slow,” vagyis lassú, gyors, gyors, lassú címet viselte. Itt jutottunk el oda, hogy egy pillanatra az a báli szentségtörés jutott eszünkbe, vajon miért ezekben a nagy fehér szuper-elegáns abroncsos ruhákban kell a harsány jókedvet, lendületességet árasztó koreográfiákat letáncolni. Zárójelben megjegyzem egy hónapja Szegeden a Deákban a sárvárisok háromféle ruhában adták a nyitótáncot. Azért különösebb gondot nem okozott, talán néha a fiúknak volt kissé körülményes a gyors zene ritmusára körbekerülni a pukkedlinél szétterülő ruhákat. Az tény, hogy a nyitótáncot végig kísérte a jókedv, a CD-ről játszott utolsó tánczenét a színpadon a Wurlitzer zenekar rutinos élőzenéje következetesen folytatta és jött a felkérés, mindenki mindenkivel táncolt.
Csak a hajdíszeket figyeld, jött az ukáz, még a tánc előtt a bálterembe lépve, ugyanis feltűnően gazdag fantáziával megáldott hajba valókat lehetett megfigyelni. Domináltak a strassszal díszített különlegességek, de igen sok szép élővirágot, például orchideát is láttunk, amit egyébként mostanában a divatlapok is élénken ajánlanak. A hölgyek ruhái hozták a szokásos formájukat, a valóságban is és elvonatkoztatva is. Mert hogy az elmúlt időszak báljaihoz képest jóval lazább, a lezser elegancia felé hajló fazonokat láttunk. Sőt, láss csodát mintha eltűnőben lenne az organza, a függönyanyagból készített estélyi ruha. Viszont az Eötvös bál másik kellemes meglepetése a sok színes ruha volt. A téli trendre jellemző a monokrómia jegyében, a fekete mellett sok szép elegáns egyszínű ruhát láttunk. A férfiaknál valamivel vegyesebb volt a kép, mert az új trend szerint a férfiak egymással harmonizáló színes inget, mellényt és nyakkendőt viseltek és most is látni lehetett az új kedvelt divatot: a ton-in-ton, az azonos színű ing, mellény és nyakkendő összeállítást.
Az Eötvös bállal véget ért az idei diákbáli szezon Hódmezővásárhelyen. Lehet rá azt mondani, hogy a tavalyira, a tavalyelőttire hasonlított. Azonban minden diák annak a bálnak az emlékét viszi magával az életben, amelyen végzősként a Hódtói, vagy a Fekete Sas parkettjén táncolt. És végül idővel, az sem fog számítani hogy milyen ruhát viselt, miben volt, sokkal inkább az marad meg hogy kivel, kikkel volt egy társaságban.
