GazdaságKözel kétmilliárdot szedett be a vásárhelyi piramisjáték-szervező

2013. február 18., hétfő
 
Közel kétmilliárdot szedett be a vásárhelyi piramisjáték-szervező

Befejeződött a Micro-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mintegy 23 ezer hitelezőt érintő felszámolása. Juhászné Prágai Erika a Szegedi Törvényszék szóvivője tájékoztatása szerint, a bíróság a vállalkozás ellen folyó felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, az adóst megszüntette és elrendelte törlését a cégjegyzékből.

 

 


A törvényszék a felszámoló által előterjesztett vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyta, és annak megfelelően rendelkezett az adós vagyonának hitelezők közötti felosztásáról – tudatta a szóvivő.

Az 1991-ben alakult Micro-Ker Kft. egy évvel később indította el a Magad uram elnevezésű piramisjátékot: a 16 ezer forinttal belépőknek a díj többszörösének visszafizetését ígérték. A játék bő egy esztendő múltán összeomlott, ám a cég még abban az évben, 1993-ban újraindította a Magad uram második rendszerét.

A belépési díj ekkor már 160 ezer forint volt, és ugyancsak busás hasznot helyeztek kilátásba. A rendszer harmadik változatára később ismét szép számmal akadtak jelentkezők.     

Közben a cég tulajdonosai és munkatársai közül többen 1993-ban a vállalkozás vagyonából megalakították a Gyémánthíd Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-t, s a piramisrendszerek tagjainak felajánlották, hogy a korábban befizetett belépési díjat váltsák át a befektetést szolgáló kötvényre, így az rt. részvényesei lehetnek.

A Magad uram három rendszerének, valamint a Gyémánthídnak a belépők összesen 1,8 milliárd forintot fizettek be, ebből a két társaság mindössze 591 milliót utalt vissza.

Az ügy kapcsán indult büntetőeljárásban - a sértettek száma meghaladta a 40 ezret - 1997 novemberében született jogerős ítélet a Csongrád Megyei Bíróságon. A vállalkozások tulajdonosait és munkatársait – összesen hat embert – jogerősen három és öt év közötti börtönbüntetéssel sújtott a bíróság, és több millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.

 

 

 

1993-ban a vásárhelyi Arany utca 14. szám alatt működő Micro-Ker Kft. tízszeres hozamot ígért azoknak, akik a pénzüket nem a bankokban vagy vállalkozásban szerették volna fialtatni. Az csak már a rendőrségi eljárás alatt derült ki, hogy a cég a kifizetéseket a befizetésekből finanszírozta. 22 ezer 529 hiszékeny ember dőlt be a tízszeres hozamról szóló ígéretnek. Összesen 974 és fél milliót fektettek be.

Az ajánlat annyira csábító volt, hogy hosszú sorokban álltak a befizetni kívánó emberek.

A Micro-Ker Kft. egy idő után fizetésképtelenné vált, vezetői ellen eljárás indult, s az ügyben jogerős börtönbüntetést elrendelő ítélet született.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék Sajtószóvivő - VH
 

Olvassa el ezt is!

107. Gazdabál Hódmezővásárhelyen

107. Gazdabál Hódmezővásárhelyen

A délutáni lovas felvonulás és bemutató 19 órakor a hagyományos Gazdabállal folytatódott, amelyet először 1906-ba a Feket Sas Szálló avatásán rendeztek. Sok képpel!
Óriási hátrányból fordított és nyert a Kosársuli

Óriási hátrányból fordított és nyert a Kosársuli

Az utolsó két percben volt minden, ami egy könnyed szívinfarktushoz szükséges. Labdaeladás 86-86-nál kidobásból. Kimaradt hazai büntető, majd Czibere két hibátlan büntetődobása 3 másodperccel a vége előtt.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.