SportÓriási hátrányból fordított és nyert a Kosársuli

2013. február 18., hétfő
 
Óriási hátrányból fordított és nyert a Kosársuli

Nagyon gyenge kezdés után az első félidő végén már 17 pont hátránya volt a vásárhelyi csapatnak. Ez később 19 is lett, de még a 27. percben is 16-al vezetett a Debrecen. Innen fordítottak feljavult védekezésükkel a következő 10 percben Cziberéék, és elképesztő végjáték után megszerezték az újabb idegenbeli győzelmet.



Nagyon gyenge védekezéssel kezdett a vásárhelyi csapat, semmi nem valósult meg a gyakoroltakból. Nagy Botond, a hazaiak rendkívül tehetséges u18-as válogatott irányítója tetszés szerint, könnyedén szerezte pontjait. Vejinovics asszisztálása mellett tíz perc alatt bevágott 5 triplát, plusz 2 duplát. Társai pedig betörésekből tették mellé pontjaikat. 34 pont egy félidő alatt szokott születni, vasárnap a debrecenieknek ehhez elég volt egy negyed. A vásárhelyi támadásokkal nem volt sok gond, de a csapat folyton hátrányban támadott - és kapkodott.

 

A hazaiak rendkívül jól és agresszíven védekeztek, a második tíz percben már csak Kukla és Marinkovic révén, centerből sikerült kosarat dobni a kék/sárgáknak. Hiába volt minden: az időkérések és cserék sem segítettek - folyamatosan nőtt a Kosársuli hátránya. A vásárhelyi mezőnyjátékosokat a debreceniek fizikálisan, a játékvezetők idegileg készítették ki. Elég furcsa volt látni az eredményjelzőn, hogy a keményen védekező DEAC ellen 15 perc alatt kettő, a sokkal kevésbé erőszakos Kosársuli ellen tizenhárom faultot fújtak. Az 55-38-as félidei eredmény nem sok bíztatót mutatott a folytatásra.

 

A szünetben elképesztő fejmosást kaptak Mócsaiék, de nem sok haszonnal. A meccs ugyanúgy folytatódott: könnyed, kidolgozott debreceni kosarak, erőlködés, bravúrpontok vásárhelyi részről. Vas és Czibere kinti dobásai kevésnek bizonyultak, hiszen a vendéglátók is sorra betaláltak. Szilágyi szerencsére jól semlegesítette a debreceni irányítót - de ennek ellenére 15-19 pont közt mozgott a Kosársuli hátránya. A többszöri cserék és időkérések után a 27. perce lett meg a nyerő vásárhelyi ötös: Szilágyi, Czibere, Vas, Mócsai és Marinkovic. A vásárhelyi csapat egy 17-3-as rohammal visszatért a meccsbe: 74-72. Marinkovic szép kettő-kettőkből és betörésekből szórta a kosarakat, Czibere pedig kintről volt foghatatlan.

 

A Kosársuli védekezése nagyot javult, és a lepattanók döntő többségét is leszedte a csapat. Gyorsan 77-77 lett, majd a 38. percben először vezetett az EnterHód: 82-84. A szerb center önkívületben játszott, labdát szerzett, zsákolt, védekezett. Emellett végre Vas is bevágott két triplát: 84-84. Az utolsó két percben volt minden, ami egy könnyed szívinfarktushoz szükséges. Marinkovic zsákolása átment, majd visszadobta a háló. Szilágyit faultolták, erre ő kapott sportszerűtlent. Labdaeladás 86-86-nál kidobásból. Kimaradt hazai büntető, majd Czibere két hibátlan büntetődobása 3 másodperccel a vége előtt. 87-90. (a másodikat ki akarta hagyni, mégis bement...) A Debrecen a lefújás pillanatában majdnem sikeresen dobta az utolsó triplát. Óriási öröm az egyik oldalon, hihetetlen bánat a másik térfélen.

 

Debreceni EAC - EnterHód Vásárhelyi KS 87-90 (34-23, 21-15, 19-32, 13-20) 

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Debrecen, 50 néző - vezette: Sallai, Gergely, Zalay

Kosársuli: Vejinovics -, Czibere 17/9, VAS 17/9, Nyilas 5, Marinkivic 34,

csere - Szilágyi 2, Kukla 8, Schéda 3/3, Mócsai 2, Utasi 2

 

dr. Elek András edző: "Elképesztő meccs volt. Szinte hihetetlen, hogy Nagykőrös után ismét fordítani tudtunk. Hatalmasat küzdöttünk, szerencsére nem adtuk föl. Csak gratulálni tudok dr. Nagy Ágostonnak a remekül felkészített fiatal csapatához."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Kimagasló vásárhelyi sikerek a Hapkido EB-n

Kimagasló vásárhelyi sikerek a Hapkido EB-n

Tucatnyi dobogós helyezéssel fejezték be, a 11 ország részvételével Zágrábban rendezett EB-t. Kopasz Attilát fogadta a horvát köztársasági elnök. Képekkel!
Udvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

Udvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

A bikinis bemutatkozást mellőzve, elegáns vadászöltözetben vonult fel a szépségverseny döntőjébe jutott 12 lány a 20. FeHoVa Fegyver, Horgászat Vadászat Nemzetközi Kiállításon. Nagy képpel!
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.