Közélet107. Gazdabál Hódmezővásárhelyen

2013. február 17., vasárnap
 

A Gazdabál Hódmezővásárhely egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Ezzel a mulatsággal avatták 1906. január 6-án az akkor elkészült Fekete Sas Szállót.

 

 

 


Február 16-án a Gazdasági Egyesület lovasbandériumai a régi hagyományokat felelevenítve 15 órakor indultak a Serház térről a Kálvin téren keresztül a Kossuth térre, ahol a kocsikat, illetve a lovakat mutatták be a népes nézőközönségnek.

A délutáni lovas felvonulás és bemutató 19 órakor a hagyományos Gazdabállal folytatódott, amelyet idén 107. alkalommal rendeztek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Udvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

Udvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

A bikinis bemutatkozást mellőzve, elegáns vadászöltözetben vonult fel a szépségverseny döntőjébe jutott 12 lány a 20. FeHoVa Fegyver, Horgászat Vadászat Nemzetközi Kiállításon. Nagy képpel!
Zorán Vásárhelyen is koncertezik

Zorán Vásárhelyen is koncertezik

Zorán: Természetesen a mostani koncertműsorban is 95 százalékban Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalait adjuk elő, ahogyan az elmúlt 35 évben mindig.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.