KözéletKorlátlan lassulás Vásárhelyen

2016. november 29., kedd
 
Korlátlan lassulás Vásárhelyen

Deutch Tamás bejelentette, 139 járásban a Szupergyors internet program hálózatépítési munkák kezdődnek. Hódmezővásárhelyen már 2011-ben ezt ígérték. 

 

 

 

 

 

Jövő februárban, márciusban kezdődnek el 139 járásban a Szupergyors internet program hálózatépítési munkái - közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos november 28-án hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.

 

Magyarország lesz az első uniós országok egyike, ahol a közös európai határidőnél két évvel korábban, már 2018 végére valamennyi végponton - háztartásban, gazdasági társaságnál, közintézményben - elérhetővé válik a 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás - mondta Deutsch Tamás. Hozzátette: ennek érdekében a következő alig több mint két évben 150 milliárd forintnyi beruházás valósul meg.

A felmérések szerint 900 ezer - 1 millió olyan háztartás van az országban, ahol nincsenek meg a műszaki feltételei a szupergyors internetszolgáltatás kialakításának. Az internetszolgáltatók 2018 áprilisáig saját forrásból ezeknek a "fehér foltoknak" a 40-45 százalékát eltüntetik - tudatta a politikus.

 

A hírre valószínű sokan felkapják a fejüket Hódmezővásárhelyen, emlékezve arra, amikor nagy csinnadrattával bejelentették, hogy - a magyarországi átlagot is megelőzve - nyílt hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai hálózat épülhet ki Hódmezővásárhelyen.

2011 októberében - meg is írtuk a Vásárhelyi Hírekben - az Önkormányzat együttműködési szerződést kötött az EnterNet 2001 Kft-vel, amellyel fele-fele arányban létrehozták az Enterhód Távközlési Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt-t. (http://www.enterhod.hu)

Az Enterhód Zrt. szándéka az volt, hogy a piaci versenynek teret adó, minden háztartás, intézmény és vállalkozás számára csatlakozási lehetőséget kínáló, nyílt hozzáférésű, döntően optikai hálózati elemekre épülő szélessávú infrastruktúrát kiépítse a városban.

 

2011- ben, a Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy miért késett ennyit a már évek óta megépített csőhálózat használatba vétele, Zakar Péter, az új vállalat igazgatótanácsának tagja elmondta a német tulajdonú BerliCom informatikai cég vízműves anyavállalata által lefektetett szennyvízcsatorna hálózathoz kapcsolódó optikai csőhálózata átadás-átvételének több éves elhúzódása miatt, csak most (2011-ben. A szerk.) kezdődhetett el a fejlesztés.

 

Azóta eltelt 5 év és semmi nem történt, vagy ha történt is valami, nem a nyilvánosság számára.

 

Csak kérdések maradtak: milyen állapotban lehet a ’tizen’ évvel ezelőtt lerakott csőhálózat? Miért nem kezdődött meg a beígért hálózat kiépítése? Az egyes szolgáltatókkal, például az Invitellel miért rekedtek meg a fejlesztésről szóló tárgyalások? Hogyan kapcsolódik, ha egyáltalán kapcsolódik a vásárhelyi beruházás terve, a Deutsch Tamás által Szegeden most bejelentett programhoz?

 

Egyébként a kormány döntött arról, hogy a programban önerőből, illetve uniós támogatásból megvalósuló beruházások esetében a hatósági ügyek koordinációjáért a Csongrád megyei kormánymegbízott, Juhász Tünde a felelős.


A kormánymegbízott a november 28-án tartott sajtótájékoztatón elmondta, a szerepe elsősorban az lesz, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatos hatósági döntések minél gyorsabban megszülessenek.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Katasztrófa közeli állapotok

Katasztrófa közeli állapotok

Közvetve a vásárhelyieket, közvetlenül pedig a Tisza és holtágai melletti településeken élőket is érintő ügyben nyílt levelet küldtek Áder Jánosnak.
Folytatódik a nagy sikerű előadássorozat

Folytatódik a nagy sikerű előadássorozat

Most is izgalmas és rendhagyó előadásban a 16-18. századi edényművességen keresztül nyerünk bepillantást a kor étkezési kultúrájába, udvartartásába.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.