SportGyurta Kupa Úszóverseny

2016. június 13., hétfő
 
Gyurta Kupa Úszóverseny

Meglepetés eredmény született a június 13-án rendezett II. Gyurta Kupa Úszóversenyen. Vásárhely tanintézményeiből kétszáznál többen álltak fel a rajtkőre ma délelőtt.

 

 

 

 

 

Viszonyításként: a Vásárhely Szeged közötti kilométer távolságot is jóval meghaladó táv leúszásában idén újabb abszolút rekord született, mint azt Walterné Böngyik Terézia igazgatónő a Vásárhelyi Híreknek elmondta, 58000 méterrel igazán kitettek magukért a Szent István Általános Iskola úszói. (Tavaly a Szent István iskola 55700 méterrel lett az első.)

Különösen szép az 58 ezres eredmény, ha a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulói - 5000 méterrel lemaradva - 53 ezer méterrel lettek 2. helyezettek és a Klauzál Gábor Általános Iskola csapata pedig 45 ezer méterrel a harmadik helyezettek.

 

A középiskolák versenyében szorosabb eredmények születtek. Az első helyezett a Bethlen Gábor Református Gimnázium lett 56700 méterrel, a tavalyi győztes az Eötvös József Szakképző előtt, amely 56400 méterrel a második lett. A dobogó harmadik helyén a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola végzett. A vándorkupákat Gyurta Dániel adta át. 

 

A Bethlen csapat tagjai:  Barna Dániel, Bánfi Dávid, Berecki Péter, Dámics Márk, Erős Petrás Dorina, Halász Viktor, Katona Péter, Kis Tibor Márk, Kiss Gergely, Kószó Ádám, Lőkös Kinga, Márki Zalán, Nagy Petra, Oláh Kende, Sallai Zsolt, Simonfy László, Sütő Gabriella, Szabó Ábel, Szabó Zsófi, Szántó Tamás, Szentkereszty Cecília, Szűcs Mónika, Tatár-Kiss-Virág, Torma Bianka, Vándor Tamás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Esernyő négy keréken

Esernyő négy keréken

Idén is volt Citroen Találkozó Vásárhelyen, eljöttek a legendás kacsák, a sokat látott, a gazdáikat sok-sok élményhez hozzásegítő országúti kalandorok. Képekkel!
Mikor lesz a következő?

Mikor lesz a következő?

A Hódmezővásárhely környékére húsznál több kidolgozott tematikus biciklis túraútvonal született. 200 résztvevővel kettőnek ma volt a premierje. Képekkel!
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.