KözéletKitüntették Szilágy László kollégiumvezetőt

2013. január 21., hétfő
 
Kitüntették Szilágy László kollégiumvezetőt

Dékáni Elismerő Oklevél kitüntetés kapott Szilágyi László, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának kollégiumvezetője, testnevelő tanár.

 

 

 

 

 

Neve azonban nemcsak tanárként, hanem más vonatkozásban is ismerős lehet, hiszen az évtizedekig népszerű és híres-hírhedt vásárhelyi szórakozóhely, az UV Klub - lassan végéhez közeledő – felújítását irányítja. Azonban még többen ismerhetik azóta, hogy megírtuk,  2009-ben elhatározta, hogy megmenti az enyészettől azt a több tucatnyi tablót, amelyen az elmúlt körülbelül 65 esztendőben az Andrássy utcai iskolában végzett diákjainak, illetve főiskolai hallgatóinak a fotói láthatók.

 

„A kollégiumvezető és testnevelő tanár már a kezdetektől fogva mindvégig figyelemmel volt arra, hogy vállalt kötelezettségein felül, hogyan tehetné jobbá környezetét ezzel is a hallgatók és munkatársai, azaz a közösség érdekét szolgálva.” mondta dr. Bodnár Károly dékán, a díj átadása kapcsán.

 

Időt és fáradságot nem kímélve, sokszor munkaidőn túl tevékenykedik azon, hogy a kollégiumi környezet felvirágozzon, vagyis munkáját inkább hivatásnak, és nem kötelezettségnek fogja fel, ezzel is hozzájárulva a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara közösségének szervezéséhez, alakításához. A dékán azt is elmondta, „az eddigi, a Kar érdekében tett munkája talán mindannyiunk számára példaértékű és követendő lehet, így méltán alkalmas a Kar által alapított Dékáni Elismerő Oklevél adományozására.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

A tablók őrangyala

 

Hamarosan nyit az UV Klub

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vihar a vásárhelyi kukák felett

Vihar a vásárhelyi kukák felett

A polgármesteri hivatal heves reakcióját váltotta ki, hogy az A. S. A. Hódmezővásárhelyen fölemelte a szemétdíjat. A hulladék lerakásáért 2013-tól járulékot kell fizetni, ezt hárítják át a fogyasztóra.
A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar az Education

A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar az Education

Bács Kiskun, Békés, de Pest megyéből is sokan érdeklődtek, de az elmúlt néhány hét felsőoktatást érintő történései miatt  még érezhetően nagy a bizonytalanság
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.