Kultúra, oktatásA vásárhelyi Mezőgazdasági Kar az Education

2013. január 20., vasárnap
 
A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar az Education

Már az első napon több mint 13 ezren látogattak el a budapesti Educatio Kiállításra, a Hungexpo G pavilonjába. 2418 négyzetméteren 125 kiállító, köztük 84 felsőoktatási intézmény képviseltette magát.

 

 

 


Az érdeklődők nagy része érettségi előtt álló diák volt, de sokakat elkísértek szüleik, családtagjaik vagy barátaik. Szinte már teljesen természetes, hogy a kiállítás mindkét napján nem csak a fővárosból, hanem távolabbi országrészekből is nagy számban érkeznek látogatók.

 

Ezt támasztotta alá, dr. Kocsisné dr, Gráff Myrtill adjunktus tapasztalata, aki a Vásárhelyi Híreknek elmondta, meglepően sok Bács-Kiskun, Békés, Pest megyéből érkezett továbbtanulni szándékozó informálódott a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara iránt. A kar tanára szerint jellemzően a mezőgazdasági mérnök szak iránt érdeklődtek, és érezhetően pozitívumnak számított, hogy minden egyetemi hallgató kollégiumi szobát kaphat. Az is fontos szempont, hogy Vásárhely belvárosában a kollégium épülete az egyetemi épülettömbben van. A mezőgazdasági mérnök szak mellett, a kar nagy hagyományokkal rendelkező vadgazda mérnök szakára is hirdetnek felvételt, amelyre általában minden évben olyanok jelentkeznek, akik – akár családi gyökereiktől eredően – elkötelezettek a vadvédelem, a vadgazdálkodás iránt.

"A képzés nem csak abból áll, hogy lövöldözzük az állatokat" – jegyezte meg a Mezőgazdasági Kar standjánál Kovács Izabella. Az SZTE Mezőgazdasági Kar harmadéves vadgazda mérnök szakos hallgatója elmondta, a képzésen a természet-, és állatvédelemről is tanulnak. Gyakorolhatják például a vaddisznóhajtást, a nyúl befogást. A mezőgazdasági képzést választók a baromfi és juhtenyésztés, a növénytermesztés csínját-bínját is kitanulják. Az egyetem hódmezővásárhelyi mintagazdaságában mindezt a gyakorlatban is megtanulhatják.

 

Az SZTE többi kari standjánál is leggyakrabban a szakokról, a képzésekről, a korábbi évek ponthatárairól és elhelyezkedési esélyekről kérdezték a tanárokat és a hallgatókat. Összességében érezhető a nagyfokú bizonytalanság, amely az elmúlt néhány hét felsőoktatást érintő történéseinek tudható be. Az általános vélemények szerint még az sem vigasztaló, hogy a felvételizés határidejét idén március elsejéig meghosszabbították.

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp.) - VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is botránnyal indult az Educatio Kiállítás

Idén is botránnyal indult az Educatio Kiállítás

Hoffmann azt mondta: nincs tudomása olyan iskoláról, amelyben fennakadás lenne a tanításban. Bekiabálások kísérték az előadásokat.
Vihar a vásárhelyi kukák felett

Vihar a vásárhelyi kukák felett

A polgármesteri hivatal heves reakcióját váltotta ki, hogy az A. S. A. Hódmezővásárhelyen fölemelte a szemétdíjat. A hulladék lerakásáért 2013-tól járulékot kell fizetni, ezt hárítják át a fogyasztóra.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.