KözéletVihar a vásárhelyi kukák felett

2013. január 20., vasárnap
 
Vihar a vásárhelyi kukák felett

A polgármesteri hivatal heves reakcióját váltotta ki, hogy Hódmezővásárhelyen fölemelte a szemétdíjat az A. S. A. Ezen túlmenően Almási István polgármester  felháborodását az is tetézte, hogy egy helyi hirdetési újságból értesültek a díjemelésről. Azzal együtt, hogy Kovács Pál személyében van az önkormányzat által a köztisztasági cégbe delegált ügyvezető.

 

 

 

A tarifaemelést a cégben kisebbségi tulajdonrésszel bíró önkormányzat nem fogadja el, és mindent megtesz azért, hogy a január elsejétől fizetőssé tett zöldhulladék elszállítása ismét díjmentes legyen, jelentette ki sajtótájékoztatóján Almási István.

 

Az  A. S. A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft lépése váratlanul érte a kevésbé tájékozott lakosságot, amit egyébként már novemberben jelzett Reith Imre igazgató – igaz a szintén az A.S.A.-val szerződött Makó képviselőtestületének – mondván, hogy a kormány által november 26-án elfogadott  Hulladéktörvény értelmében 2013 január elsejétől a szolgáltatók hulladéklerakási járulékot kötelesek fizetni. Ennek ismeretében Hódmezővásárhelyen megszüntették az építési törmelék és föld ingyenes lerakását és a zsákos zöldhulladék elszállítási díjának bevezetéséről és 4,2 százalékos emelésről döntöttek, amit az előzetes egyeztetés elmaradása miatt, a város vezetése egyenesen inkorrektnek nevezett.   
Az A. S. A. közszolgáltatói szerződése csak 2013 december 31-én jár le, de egyébként is, a törvény szerint 2014-től nonprofit szervezetek végezhetik ezt a szolgáltatást, és egységes lesz a díj is.

 

A hulladék lerakásáért - az Európai Unió előírásai miatt – illetéket más szóval igénybevételi járulékot kell fizetni. Ennek mértéke 3000,-Ft/tonna, amely évente ugyanekkora összeggel fog emelkedni. Tehát 2014-ben már 6000 forint, 2015-ben 9000 forint, 2016-tól pedig 12 ezer forint lesz majd a tarifa. Ennek összegét a szolgáltató – talán nem meglepően - át kívánja hárítani a fogyasztóra

 

A befolyt összeget a Vidékfejlesztési Minisztérium a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatokra fordítja. Ezt a gazdaságszabályozó eszközt számos környező ország már alkalmazza, és évek óta sikeresen működik például a szomszédos Csehország, Szlovákia vagy Lengyelország gyakorlatában. A járulékkal a cégeket a hulladék szétválogatására ösztönzi a kormány. A cél az, hogy a közszolgáltató cégeknek a szemét lerakása helyett az legyen az érdekük, hogy a lakosság szelektíven gyűjtse a hulladékot.

Magyarországon is szükségessé vált hulladékgazdálkodás átfogó átalakítása, hogy hazánk teljesítse az Európai Unió begyűjtésre és hasznosításra vonatkozó előírásait.

A tervek szerint 2014-től egységesen állapítják meg a szemétszállítási díjakat. A fizetendő díjakat a Magyar Energia Hivatal javaslatának figyelembevételével kell meghatározni, az energiahivatalnak minden év szeptember 30-ig kell megküldenie a díjmegállapítással és díjváltozással kapcsolatos javaslatát.

 

A háztartási hulladék elkülönített gyűjtéséről szóló rendelkezések 2015-ben lépnek életbe.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Évértékelő gála a koreai kulturális attaséval

Évértékelő gála a koreai kulturális attaséval

Illusztris vendége volt a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület január 18-án, a Fekete Sasban tartott évértekelő gálájának. Eredményekkel, sok képpel!
Kényszernyugdíjazás az egészségügyben

Kényszernyugdíjazás az egészségügyben

1140 orvost és több mint 880 szakdolgozót érint. A kamara online felületén még egy napja sem él a felmérés, de már ezres nagyságrendben keresték fel a doktorok.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.