Kék hírekKiraboltak egy lottózót Vásárhelyen

2013. december 19., csütörtök
 
Kiraboltak egy lottózót Vásárhelyen

December 18-án este fél hét körül, egy eddig ismeretlen tettes bement a hódmezővásárhelyi Andrássy utcán lévő lottózóba, ahol az ott dolgozó alkalmazottat bántalmazta, majd némi készpénzt magához véve elmenekült, tájékoztatta Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Vásárhelyi Híreket.

 

 


Információink szerint az üzletben kiszolgáló hölgy a bántalmazás során nem szenvedett sérüléseket.  

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rablás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A rendőrség kéri, hogy aki látta a bűncselekményt, vagy az elkövetővel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, hívja a 62/562-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán. Vagy a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. E-mailben az ugyelet.csongradmrfk@csongrad.police.hu címen tehető bejelentés.

 

Olvassa el ezt is!

Egy vetélkedő, amelyen mindig megeszik a feladatot

Egy vetélkedő, amelyen mindig megeszik a feladatot

Az összképet tovább fokozta, hogy krampuszok, mikulások, diáknak álcázott rénszarvasok majszolták a sütiket. Összességében nem igazán a fogyókúrázóknak való látvány volt. Képekkel és eredményekkel!
A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A hír hallatán sok szülő hangot adott annak, hogy felnőtt emberekkel telnek meg az általános iskolák folyosói, tantermei, ami nem biztos hogy jó ötlet.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.