Kultúra, oktatásEgy vetélkedő, amelyen mindig megeszik a feladatot

2013. december 18., szerda
 

Három hódmezővásárhelyi szakiskola, a Corvin Mátyás, az Eötvös József és a rendező Kalmár Zsigmond Szakképző tanulóiból álló csapatok december 18-án a város egyik méltán legnépszerűbb vetélkedőjén zsúfolásig megtöltötték a Kalmár éttermét.

 

 

Fotók: VH

 

„Tavalyelőtt 120-an voltak, tavaly és idén már limitálni kellett a jelentkezéseket, hiszen nem férnek többen el. Idén 30 csapat indult, akik angol, német és francia nyelven versenyeztek”- számolt be a verseny részleteiről Molnár Erika főszervező, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője.

A vetélkedő két díszvendége Eric Blin a Francia Köztársaság tiszteletbeli konzulja és Audrey Avila lektor volt.

 

Valóban zsúfolásig megtelt a vetélkedő helyszínéül szolgáló különösen hangulatosan feldíszített terem. A versenyzők a papír fölé hajolva tanakodtak a helyes megoldásokon. Összesen kilencvenen. Ki angolul, ki németül, ki pedig franciául válaszolt a feltett kérdésekre. Azonban csupán a nyelvismeret nem volt elegendő a legjobbnak járó díjért. A résztvevőknek az adott ország kultúráját, jellegzetességeit is ismerniük kellett. Nem is beszélve a puzzle-ról, ami igencsak nagy fejtörést okozott. A különböző nyelven felhangzó zene felismerése viszont könnyebbnek tűnt. A változatosság kedvéért idén a vetélkedő három országa Ausztria, Ausztrália és Franciaország volt. Ez némileg megnehezítette például, az öt híres ember felismerését vagy az adott országra jellemző adventi jellegzetesség megnevezését. Ausztria, Franciaország esetében még hagyján, na de Ausztráliában tele a tengerpart fürdőzőkkel advent idején!

 

A verseny beugrója maximum 15 pontért, egy-egy sütemény volt, méghozzá az adott ország hagyományos édessége. Az otthon készült sütik mellett itt-ott kész desszerteket is lehetett látni, (merthogy ki ne szeretné az osztrák Mozart golyót, vagy a francia Rocher Ferrerot?) de minden asztalon volt valami finomság. Összességében „nem igazán a fogyókúrázóknak való” látvány volt.  Az összképet tovább fokozta, hogy krampuszok, mikulások, diáknak álcázott rénszarvasok majszolták a sütiket. A jelmezek egyébként további 10 pontot hoztak a konyhára. 

Összesen maximum 120 pontot lehetett szerezni, a kvíz kérdésekkel és rejtvényekkel, földrajzzal, szókereséssel és a többi változatos feladattal. 

 

„A rendezvény támogatói a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Goethe Intézet, Éric Blin konzul, az mm Publication, a Svájci az Osztrák és a Német Nagykövetség, a Vasas Kisinas Alapítvány, az Ausztria Info, a Pécsi Tudomány Egyetem ECL Nyelvvizsga Központja, a Maxim Könyvkiadó, az Arany Angol Nyelviskola. Támogatóinknak hála 150-200 ezer Forint értékű ajándékot osztottunk szét a tanulók között”- mondta Molnár Erika főszervező a Vásárhelyi Híreknek. Azt is hozzátette, „a többi tagintézményből érkező diákok a vetélkedő végén a fotózás során arról számoltak be, hogy remekül érezték magukat. Ilyen hangulatos, érdekes vetélkedőn még sosem vettek részt és jövőre is szívesen jönnek versenyezni”

 

Nyertesek:


ANGOL NYELV:


1. Snow White Kangoroos (Kalmár 2/10/A)
2. Kenguruk (Kalmár 12B)
3. Christmas Aboriginal (Kalmár 11A)


FRANCIA NYELV:


1. La neige blanche (Kalmár 11A)
2. Les sapins verts (Kalmár 10A)

3. La buche (Corvin 10/3)

 

NÉMET NYELV:

 Sacher (Eötvös 9-12. osztályos tanulók)

 Engel (Corvin 12D)

 Schnaps Trió (Kalmár 12B)

 

KÜLÖNDÍJAK:

Legkreatívabb jelmez:

- Ménesi Vivien (Kalmár)

- Wiener Schnitzel (Gregus)

- Schnaps Trio (Kalmár)

 

Legfinomabb süti:

Lederhose (Kalmár)

Schnaps Trio (Kalmár)

GOL (Kalmár)

La Neige Blanche (Kalmar)

 

Legügyesebb dekoratőrök:

Piti Fruzsina

Kaszás Renáta

Christmas Aboriginal

Török Anna

La Neige Blance

Les Sapins Verts

 

Négy éven át segítettek az Országismereti vetélkedő megszervezésében, ezért jutalomban részesült Vérten Tamás  és Csende Gabriella 12 A osztályos tanuló.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nekik a kevés is sokat jelent

Nekik a kevés is sokat jelent

Apró sikkantások, hangos nevetések kísérték a csomagok sietős bontogatását, a dobozokban pedig a vásárhelyi Tanodás diákok ajándékai rejtőztek. Képekkel!
A kollégisták is örülhetnek

A kollégisták is örülhetnek

December 15-től óránkénti közlekedést vezet be a vasúttársaság egész napra Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza és Békéscsaba utazóinak. Van még több is!
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.