Kultúra, oktatásKeresd a kincset!

2014. május 21., szerda
 
Keresd a kincset!

Ásni nem kell, csak a logikára és az agytekervények megmozgatására lesz szükség Laskai Nelli Kincskereső Kalandtúráján.

 

Képünkön a 2012-es rendezvény (VH archív)

 

 

Az Egyesült Államokban évtizedek óta hagyomány, egy-egy település gyerekes családjainak rendszeres találkozása, vagyis az összetartozás erősítése. Hódmezővásárhelyen 2012-ben volt első alkalommal egy jókedélyű piknik a Népkertben. Most a szervező, Laskai Nelli ismét egy ilyen interaktív délutánra invitálja a vásárhelyi családokat.

 

Az Érték Nőknek Egyesület elnöke a Vásárhelyi Híreknek elmondta, május 24-én, szombaton 16 - órától 17 óráig Kincskereső Kalandtúrát szerveznek a Szent István téren. A Kalandtúra során a környéken található művészeti kincseket: szobrokat, emlékműveket kell majd megtalálni egy vaktérkép segítségével. Induláskor mindenki megkapja a feladatlapot, a vaktérképet tartalmazó induló csomagot, és kezdődhet a kincskeresés.

Az indulás a Liszt Ferenc Ének - Zenei Általános Iskola előtti füves területen lesz. Hat állomáson kell végighaladni, az ott megtalált “kincsről” feltett kérdésre válaszolni, majd a kitöltött feladatlapot vissza kell hozni az indulóállomáshoz. A támogatók és az önkéntes szervezők segítségével a Kincskereső Kalandtúra a családi összetartást t, a helyi kultúra megismerését és Hódmezővásárhely népszerűsítését szeretné erősíteni. Erre az eseményre a gyerekeket és a szülőket együttesen várják.

 

Mint az a szervező Laskai Nelli elmondta, az ’Iránytű az élthez’ programsorozat zárása  a szombati rendezvény.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mindent tudni akarunk!

Mindent tudni akarunk!

A gyerekekért érkező szülők szerint minden alkalommal közelharcot kell vívni, hogy a foglalkozás végén hazainduljanak.  Képekkel! 
Győzött a DualCore

Győzött a DualCore

Aki nem tudná ez egy számítógép processzor tulajdonsága, jelen esetben a Németh László Gimnázium csapata rejtőzik a név mögött. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.