Kultúra, oktatásKépek emlékek - Németh József kiállítása

2013. április 19., péntek
 
Képek emlékek - Németh József kiállítása

Százkét éve született, és hét éve hunyt el Németh József, a szépség és harmónia fényképésze, ahogy tanítványa Tóth József „Füles” méltatta. Kora kamaszkorában készítette legelső fotóit, és fejlesztette tovább tapasztalatain keresztül saját tudását. Fő szenvedélye, a fotózás mellett kerámiával, grafikával, festészettel, reklámokkal, oktató filmek készítésével foglalkozott.

 

 


Képeit, akár a mestert magát, egyetlen szóval lehet leginkább jellemezni tanítványa visszaemlékezése alapján: elegancia. Hibátlan kompozíció, a formák és színek harmóniája, a tökéletesség igénye érzékelhető a gazdag életművét bemutató kiállítás képein. Több mint ötven évet ölel át a fotóművész pályája, összefoglalását most Hódmezővásárhelyen is láthatjuk a Tornyai János Múzeumban. A kiállítás április 20-án, szombaton 12 órakor nyílik, a múzeum emeleti kiállítótermében.

 

Elek András, a múzeum sajtóreferense a Vásárhelyi Híreknek elmondta, hogy a kiállításon több mint hatvan fotográfia, csendéletek, akt, különlegesen megkomponált felvételek nyújtanak bepillantást a többszörösen kitüntetett érdemes és kiváló művész rendkívül gazdag életművébe.

 

Németh József 1911-ben született Budapesten. Nemcsak kiemelkedően értékes fotóművészeti alkotásait, ködös, szórt világítású, tónusgazdag tájképeit, műtermi csendéleteit, portré-, zsáner-, valamint aktfelvételeit és szakírói tevékenységét tartják számon, hanem munkássága meghatározó módon kapcsolódik a fotótechnika-történet legendássá vált Duflex fényképezőgépéhez is.
Első fotóit tizenöt éves korában készítette, és saját tapasztalatai alapján fejlesztette tudását. A Magyar Királyi Felső Ipariskolát végezte el, közben intenzív érdeklődéssel fordult a művészetek felé. A fotográfia mellett foglalkozott grafikával, kerámiával, reklámmal, festészettel és filmmel is.

 

Az 1940-es évek elején a Gamma Művekhez került, ahol megszervezte a fotóosztályt. Ott tervezte meg a Dulovits Jenő által konstruált Duflex fényképezőgép formatervét és annak különleges újítását, a tetőélrendszerű pentaprizmát. Az 1940-es években városmonográfiákat illusztrált. Elkészítette a Parlament teljes, eredeti állapotát rögzítő fotódokumentációt, és megörökítette Budapest 1944-45-ös ostromát.

 

1946-tól önálló tervező, fotós, plakátokat, reklámanyagokat készített. 1961-től tíz éven át a Magyar Távirati Iroda grafikus-fotóművészeként dolgozott. Negyven könyvben és több folyóiratban jelentek meg képei, szakkönyveket és cikkeket jelentetett meg, alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Élete végéig, 95 éves koráig aktívan alkotott és kiállításokat szervezett.

A kiállítás április 20-án nyílik és 2013. június 2-ig látható

 

Olvassa el ezt is!

Formálódik a térségben egyedülálló természettudományi labor

Formálódik a térségben egyedülálló természettudományi labor

7 település 11 általános iskolájának diákjai bővíthetik természettudományos ismereteiket a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola laborjában.
Nem leszel kevesebb!

Nem leszel kevesebb!

Látni lehetett a diákok egyikének-másikának arcán a riadtságot, amikor az ülésükkel hirtelen az ütközőnek csapódtak. Április 19-én a Hódmezővásárhelyen is Rendőrség Napja volt. Képekkel!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.