KözéletNem leszel kevesebb!

2013. április 19., péntek
 

A péntek este ágyba bújó óvodások és kisiskolások közül valószínű sokan úgy alszanak el, hogy vagy kommandósok, vagy rendőrök, vagy éppen nyomozók szeretnének lenni. A felsősök és a középiskolások számára pedig valószínű maradandó emlék lesz a közlekedési balesetek elemzése, na és még inkább az ütközési szimulátor.

 

 


„A Rendőrség Napjának programjai közül, valóban kiemelt figyelmet fordítunk a biztonsági öv használatának fontosságára. Szeretnénk, ha mai nap benyomásai megértetnék a fiatalokkal, hogy a bírságolás nem öncélú, hanem elsősorban figyelmeztetés arra, hogy a saját életét kockáztatja aki nincs bekötve” mondta Rádi Norbert, a vásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője. „Ezért is hoztuk el ezt a szimulátort, ami körülbelül 30-35 kilométeres sebességű frontális ütközést imitál” - tette hozzá.

 

Valóban látni lehetett a vállalkozó kedvű diákok egyikének-másikának arcán a riadtságot, amikor  az ülésükkel hirtelen az ütközőnek csapódtak. A szimulátort körbeálló középiskolások szinte mindegyike igennel válaszolt, amikor megkérdeztük őket, hogy tudják-e, hogy a nemrég történt Andrássy utcai balesetnél a hasonló korú fiatalok nem voltak bekötve.

„A Rendőrség Napja program része az is, hogy az emeleti termekben a nagyobbakkal egy-egy balesett feldolgozó film megtekintése után megbeszéljük a látottakat, és ezek remélhetőleg hatással lesznek a fiatalokra,” mondta a rendőrkapitány.

Amíg rendőrség udvarán a csoportok egy része aszfaltrajzot készített, ismerkedett a járművekkel, a felszerelésekkel, a másik részük megtudhatta mi is a rabosítás, hogyan zajlik az ujjlenyomat levétel, milyen egyéb bűnügyi technikai eszközök vannak, sőt benézhettek az előállító helységbe is. 11 órakor egy rendőrkutyás bemutatóval zárult a nyílt nap.  

 

Április 19-én a Hódmezővásárhely Járási Tankerület és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közös pályázata segítségével tartottak egy igazán mozgalmas délelőttöt a kapitányság épületében és udvarán. A ’Tiszta kézzel, tiszta fejjel, tiszta lappal’ elnevezésű projekt lényege, hogy valamennyi generációt megszólítsa, kezdve azokkal, akik most még csak kézen fogva mehetnek át a zebrán, ám nemsokára kerékpároznak, aztán társasági életet élnek és egyszer majd autóba ülnek. Akiknek pedig korban már ez utóbbi két lehetőségük megvan, számukra talán ez a nap több megfontoltságot jelentett. Ahogy az egyik fiatal rendőr mondta egy csapat középiskolásnak. „Nem leszel kevesebb ha, elfogadod a szabályokat.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Igényesség - színvonal - sikerélmény

Igényesség - színvonal - sikerélmény

Április 18-ra, a Corvin hagyományos iskolanapjára idén is egy kisebb városi rendezvénynek beillő programkavalkádot állítottak össze. Ismét voltak francia vendégek. Képekkel!
20 éves a hódmezővásárhelyi Magyar-Francia Baráti Társaság

20 éves a hódmezővásárhelyi Magyar-Francia Baráti Társaság

Április 23-án 15 órakor díszközgyűlést tartanak a Városháza dísztermében.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.