Kultúra, oktatásA 26. szimpózium beszámoló kiállítása

2024. március 19., kedd
 
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása
Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal immár több mint negyedszázada Hódmezővásárhelyen, a kerámia szimpóziumok alkotófolyamataiban.

 

 

 

 

 

 

 

Az elmúlt évi művésztelep ideje alatt készült alkotásokból március 20-án 17 órai kezdettel nyílik beszámoló kiállítás az Alföldi Galériában.

 

Tavaly ősszel mintegy öt héten keresztül tizenhárom ipar- és képzőművész alkotott közösen a XXVI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium keretében Hódmezővásárhelyen. A több mint 25 éves múltra visszatekintő alkotóműhely különlegességét a város kerámiaműhelyeinek, -üzemeinek és gyárainak rendkívüli anyagbősége és technológiai tárháza adja. A minden év őszén megrendezett szimpózium ideje alatt meghatározott tematikához kapcsolódóan készítik el műveiket ‑ közülük 1-1 tárgy a beszámoló kiállítás zárását követően a Hódmezővásárhely Kerámia Gyűjtemény kollekcióját gazdagítja ‑ az alkotók: a 2023. év programja a Csend volt. A témafelvetés a művészi, ihletett csend mellett korunk világának zajától való elcsendesülésre és megnyugvásra hív az alkotómunka és az annak nyomán készült alkotások harmóniáján keresztül.

 

A szimpóziumon résztvevő művészek, Albert Ildikó, Csala Zsuzsa, Feketű Boglárka, Herter Kata, Nemes Fekete Edit, Keményffy Gábor, Kovács Martina, Kovács Katalin, Kulcsár Írisz, Lipovics János, Pannonhalmi Zsuzsa, Szabán György és Szelekovszki Magdolna között helyi és külföldi alkotók, valamint fiatal, végzős iparművészek, művésztanárok és a szakma elismert alakjai egyaránt megtalálhatóak.

 

A huszonhatodik szimpózium beszámoló kiállítását a kísérletező sokszínűség jellemzi. A finom és kecses, vékony porcelán művektől a robosztusabb formákig, a plasztikai jellegű munkákon keresztül a tematikus falikép-sorozatokon át az izgalmas formavilágú egyedi művekként értelmezhető díszedényekig, több mint félszáz alkotást tekinthet meg a művészetkedvelő közönség.

 

A március 20-i vernisszázs résztvevőit Nahimi Péter, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója, valamint Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczi Noémi-díjas keramikusművész, Érdemes Művész, a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium főszervezője köszönti. A tárlatot Brzózka Marek szobrászművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe a szerdán este 5 órakor kezdődő megnyitón. A Csend című kiállítás április végéig látogatható az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában.

 
 
Forrás: Tornyai Múzeum
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Dabason, az Obo Arénában a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén két kategóriában indult a hódmezővásárhelyi Stars Of Hope Táncstúdió.
 

És ezt már olvasta?

Nagyszerű teakwondos eredmények
Nagyszerű teakwondos eredmények A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen
Sikerült nyerni a harmadik meccsen A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A kétnapos Majális programja
A kétnapos Majális programja Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.