Kultúra, oktatásKalandos élet, aktív nyugdíjas évekkel

2016. április 8., péntek
 

Évek óta visszajár Hódmezővásárhelyre Milton Diehl, aki megszerette a várost és az itt élőket. Most nyelvi korrepetálás helyett koreai élményeiről beszélt. 

 

 

Fotók: Emlékpont

 

 

 

Milton Diehl éli az amerikai nyugdíjasok arany életét. Természetesen, mint sok idős tengerentúli, aktívan tettre készen tölti napjait. Ennek egyik lehetősége a Global Volunteers nemzetközi szervezet, amely többek között amerikai nyugdíjasokat angol nyelv tanításra is közvetít. Így lehet az, hogy a 68 éves, ma is fitt és vitális Milton Diehl neve nem ismeretlen a vásárhelyi diákok számára. Ugyanis évek óta részt vesz például a Németh László Gimnázium diákjainak angol nyelvi „korrepetálásában.”

Több mint 20 alkalommal volt már Vásárhelyen. Legutóbb éppen a hét elején hallottunk róla, a Klauzál Gábor Általános Iskolában 19. éve megrendezett angol nyelvű szépkiejtési verseny zsűritagjaként.

Azt azonban kevesen tudták róla, hogy részt vett a Koreai Háborúban. Pontosabban röviddel a háború befejezése után a 60-as évek elején, egy amerikai és koreai katonákból álló századot irányított.

 

Április 7-én az Emlékpontban koreai élményeit osztotta meg egy rendhagyó történelemórán. Milton Diehl századának a feladata egy folyó alatti távközlési kábel lefektetése volt. Az amerikai egységgel együtt dolgozó koreai katonák többsége angolul sem tudott. A kommunikációban sokat segített a gépkocsivezetője, aki nemcsak tolmácsolt a tisztnek, de jelezte is, ha az egységnél valamilyen probléma volt. Hiába voltak két nép fiai, és nagyon különböző kultúrából érkeztek, végül a két katona között barátság alakult ki.

Milton Diehl házasemberként vett részt a koreai misszióban, azonban az ott töltött 13 hónap alatt egyszer sem utazhatott haza. Feleségével a levélváltásokon túl magnószalagra mondott üzenetekkel igyekeztek kommunikálni, azonban a két országban használt lejátszók különbsége miatt a módszer nem vált be. A több mint egy év alatt egyszer találkozhattak, Japánban.

Észak-Koreáról Milton Diehl elmondta: bár sosem járt ott, sok katonájának családja élt a kommunista országban, ahol - közismerten - diktatórikus eszközökkel egyszemélyes uralom van.

Dél-Korea viszont óriási gazdasági fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedek alatt, erről személyesen is meggyőződött  a’90-es években, amikor ismét odautazott.

 

Hódmezővásárhelyre a Global Volunteer révén került Milton Diehl, aki megszerette a várost és az itt élőket. Bár már a szervezet nem küld Magyarországra önkénteseket, saját költségén visszajár, hogy a vásárhelyi iskolákban segítse a diákokat az angol nyelv jobb elsajátításában. Nagyon sok barátja van a városban, sőt, már a barátok családtagként tekintenek rá.

„Annyi szeretetet kapok itt Vásárhelyen, ami újra és újra visszahoz a városba” – mondta a Floridában élő Milton Diehl, aki most 21. alkalommal jött Vásárhelyre.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Sikeres kontinensviadal a jó szervezésen múlik

Határidőre elkészül a uszodakomplexum bővítése Hódmezővásárhelyen. A legnagyobb kihívás a csapatok szállítása lesz, mert nagy részük Szegeden lakik majd.

Van amikor becsukja a szemét a kamera

Van amikor becsukja a szemét a kamera

Vásárhelyre is telepítettek fix traffipaxot, amit április 5-től élesítettek. Egy rendőrségi szakember 12 pontba foglalva elmondta mit mér és mit nem mér.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.