Kultúra, oktatásIdén is Gazdálkodj okosan!

2021. november 4., csütörtök
 
Idén is Gazdálkodj okosan!

Ismét tehetséges, a mezőgazdaság iránt kiemelkedően érdeklődő és fogékony középiskolásokat szeretne díjazni Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara.

 

 

 

A képen Komarek Levente oktatási dékánhelyettes egy régebbi eredményhirdetésen (Fotó VH)

 

 

 

A Karon évek óta következetesen figyelnek a tehetséges középiskolásokra. Ennek részét képezi a „Gazdálkodj okosan” elnevezésű középiskolai tehetséggondozó program, amelyet ebben a tanévben is meghirdettek. Harmincegyféle témából választhatnak azok, akik elindulnak az SZTE Mezőgazdasági Kar esszéíró pályázatán.

 

Az SZTE Mezőgazdasági Kara idén 15. alkalommal hirdeti meg esszéíró pályázatát a kar tehetséggondozó programjának részeként.

 

A középiskolásoknak szóló versenyfelhívásra legalább 15 oldal terjedelmű dolgozatokkal jelentkezhetnek a diákok az agrárium széles témaköréből merített témákkal.

A gyógynövények feldolgozásától a genetikailag módosított növények termesztésén keresztül az egészséges élelmiszertermelésen át a biotermékekről, a víz szerepéről vagy akár a társ- és hobbiállatok tartásáról is írhatnak a tanulók.

 

Az esszéket, illetve az esettanulmányokat magyar nyelven, gépelve, illusztrálva, legfeljebb 25 oldal terjedelemben várjuk 2022. március 31-éig az antalicz.zoltanne@mgk.u-szeged.hu e-mail címre, vagy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, 6800 Hódmezővásárhely Andrássy u. 15. számú épületébe eljuttatva „Gazdálkodj okosan!” megjelöléssel.

 

A legjobb esszékért a pályázók ösztöndíjat illetve ajándékcsomagokat kaphatnak. Az 1. helyezett 100.000 Ft, a 2. helyezett 75.000 Ft, a 3. helyezett 50.000 Ft ösztöndíjat nyerhet, melyet a kar hallgatójaként fog megkapni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ingyenes start november 29-én

Ingyenes start november 29-én

A november végétől kezdődően összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe.
Jövő ősszel indulhat az oktatás

Jövő ősszel indulhat az oktatás

Háromféle szakmairány és Honvéd kadétképzés lesz Vásárhelyen. A diákok nem részesülnek katonai kiképzésben, nem kötelező számukra a katonai pályaválasztás sem.
Vadászati trófeakiállítás a Mezőgazdasági Karon

Vadászati trófeakiállítás a Mezőgazdasági Karon

Afrikai és alaszkai trófeák, valamint európai és magyarországi nagyvadak trófeái láthatók a vásárhelyi kar kiállításán.
A Kosársulinak nem ment a játék idegenben

A Kosársulinak nem ment a játék idegenben

Az NB I/B Zöld csoportjának 6. fordulójában hiába a teljes keret, sajnos végig a koncentráltan játszó vendéglátó akarata érvényesült.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.