KözéletJövő év elején csatornázás Új-Kishomokon

2013. augusztus 30., péntek
 
Jövő év elején csatornázás Új-Kishomokon

Kishomok Hódmezővásárhely legdinamikusabban fejlődő városrésze, ezért is különösen jelentős a kétmilliárd forintot meghaladó beruházás, hangzott el augusztus 30-án, a Városházán tartott sajtótájékoztatón.

 

Fotó: VH

 

Almási István polgármester bejelentette, nettó 2 milliárd 275 millió forint összköltségű beruházás keretében átépítésre kerül a szennyvíztisztító telep, valamint megvalósul az Új-Kishomoki városrész csatornázása.

“A mai pályázati győzelemnek esősorban az Új-kishomoki ingatlantulajdonosok a nyertesei, hiszen házuk, otthonuk korszerűbbé válik” mondta a polgármester. A beruházás számadataira térve elmondta, településrészen lévő több mint 700 ingatlan közül csak az ivóvíz bekötéssel rendelkező 633 db ingatlan szennyvízcsatorna-bekötése támogatható a pályázat keretében. A nem támogatható ingatlanok bekötését azonban a pályázaton kívül valósítja meg az Önkormányzat. Az EU és hazai támogatás összesen: 94,05 százalékos, amelyhez as Önkormányzat 135 millió forint önerővel járul hozzá. A teljes összegből 623 és félmillió forint less a csatornázás és 1,4 milliárd a szennyvíztisztító telep felújítása, bővítése, mondta Almási István.

 

Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és építéshatósági irodájának vezetője a sajtótájéoztatón arról beszélt, hogy a Hódmezővásárhelyen 1994-ben épült szennyvíztisztító-telep az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt már nem tudott minden határértéket teljesíteni, ezért válik szükségessé korszerűsítése. Azt is elmondta, átépítésre kerül a 15 000 m3/d kapacitású szennyvíztisztító telep ciklikus eleveniszapos technológiával, szimultán denitrifikációval és biológiai foszforeltávolítással, a meglévő műtárgyak felhasználásával és új műtárgyak építésével. Az Új-kishomoki városrészen a csatornázással 12 ezer folyóméter gerincvezeték épül meg. Elhangzott, a beruházás gravitációs technológiával valósul meg, de a domborzati viszonyok miatt 192 ingatlan esetében szivattyúzásos technológiát kell alkalmazni. A támogatói szerződés aláírása és a közbeszerzési eljárások lefolytatása után 2014 elején kezdődnek a munkálatok és körülbelül egy évig tartanak.

 

A Vásárhelyi Hírek az utak helyre állításával kapcsolatban kérdezett, mivel a városrészre jellemző nagyrészt szűk utcákban sorra kerülő csatornázás sok helyen a teljes burkolat megbontásával jár majd. Mucsi László elmondta, az úttestek eredeti állapotának visszaállítására nem lehet felhasználni az elnyert támogatást, ezért arra keresik a pályázati forrásokat.      

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A tanári fizetéseket a mindenkori minimálbérhez kötik. Nő a tanárok kötelező óraszáma, eltörölnek egyes pótlékokat, illetve a túlóradíjat is. Bértábla, pótlék!

Találja meg kutyáját okostelefonnal

Találja meg kutyáját okostelefonnal

Hódmezővásárhelyen hetente átlag 15 kutyát találnak. Az elveszett, elkóborolt négylábúak gyorsabb megtalálására most egy új országos lehetőséget vezettek be. Dokumentumriporttal!
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.