KözéletJótékonysági Erzsébet Bál Vásárhelyen

2013. február 10., vasárnap
 

A hódmezővásárhelyi báli szezon csúcspontja minden évben az Erzsébet Bál. A kórház, illetve a régió egészségügyében tevékenykedők mellett, a civil szféra is nagy számban jelen volt.

 

 

 

 


Minden évben jelentős közéleti személyiségek fogadják el Dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház főigazgatójának a meghívását. 2010-ben Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg és felesége Christina főhercegnő, 2011-ben az akkori köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin volt a díszvendég. 2012-ben az egészségügyhöz közel álló személyiség, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója fogadta el a meghívást. Idén Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár, országgyűlési képviselő volt a bál díszvendége.

 

A jó hangulatról a Smoodies Zeneker és a Group’N’Swing zenekar, Magyarország első számú Swing & Boogie Show zenekara gondoskodott. Saját, kifejezetten táncparkettre szánt, boogie-s lüktetésű, de swinges, big band-es hangulatot idéző szerzeményeire táncolhattak a bálozók.

Az éjféli tombola után Wolf Kati lépett a színpadra. A 38 éves énekesnő a magyar X-Faktor tehetségkutató műsorban tűnt fel 2010-ben.

 

 

Az idei Erzsébet Bál is – a hagyományoknak megfelelően – a jótékonyság jegyében zajlott. Erről Kallai Árpád a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, idén az Erzsébet Bál bevételéből egy a sebészet egyik, ma már nélkülözhetetlen eszközére, laporoszkópra szeretnék költeni. Mint a főigazgató elmondta, minden bizonnyal az egyenként körülbelül 100 ezer forintos műszerből többet is be tudnak majd szerezni.

 

Ez volt a menü:

 

 

Előétel

Konyakos szárnyasmáj-pástétom aszúkocsonyával és narancsos-olívás zöldsalátával, zöldségcsírákkal és kakukkfüves brióssal

 

Főétel

Vörösborban pácolt omlós marhapofa kemencében sütve, illatos gombákkal fűszerezett pikáns barnamártással

Szárnyas trilógia tekercsben fenyőmagos, zöldalmás fűszervajjal

Juhtúrós rakott dödöllével, császáros spárga rőzsével és mézes-korianderes sütőtök pürével

 

Desszert

Mini rétes duettek (túrós-őszibarackos, almás-diós) és csokoládé mousse

 

 

 

Éjféli büféasztal

 

Hideg ételek

Berlini zelleres fasírtgolyócskák sajtfalatkákkal és zöldségchipsekkel

Zöldfűszeres húsos bagett

Fokhagymás csülökgöngyöleg

Libatepertő lilahagyma karikákkal

Mézes magvakkal töltött jércemell

Fűszeres sajtgolyók joghurtos öntettel

Magyaros sajttál házi körözöttes sajttölcsérrel

 

Salátabár friss salátákból dresszingekkel

 

Meleg ételek

Kemencés vadszárnyasok áfonyás barnamártással és burgonyakrokettel

Fűszeres-zöldséges jérceraguval töltött almák sütve

Kakukkfüves marhatokány házi dödöllével

Káposztás karaj tésztakabátban

Mézes-mustáros sertéscsülök kemencében sütve, tepsis burgonyával és pezsgős párolt káposztával

Mini töltött káposzta

Bazsalikomlevelekre fektetett gomolyacsík omlós csirkemellbe göngyölve, sütve, spárgás veloute mártással

Mustáros, sajtos, paradicsomos tarjaszeletek lepcsánkával

Hortobágyi húsos palacsinta

Zelleres muffin lilahagyma mártással

Gyümölcsök

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Erzsébet Bál 2012

 

Erzsébet Bál 2011

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megmutatták mesterségük legjavát

Megmutatták mesterségük legjavát

Nem a várható nagy üzlet, hanem kézműves értékeink megmutatása motiválta a BFMK-ban kiállító, illetve árusító népművészeket, mesterembereket, tanyasi gazdálkodókat. Képekkel!
A hallgatói szerződést beemelik az Alkotmányba

A hallgatói szerződést beemelik az Alkotmányba

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint gyáva és hazug a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.