KözéletErzsébet Bál 2012

2012. február 12., vasárnap
 

„A vásárhelyi kórház túl van az elmúlt évek viharain, most már csendesebb vizekre ért, hála az orvoskollégák és a város lakosságának”- mondta dr. Kallai Árpád főigazgató az Erzsébet Bál tegnapi esti megnyitójában.

 

 

 

 

 


A hódmezővásárhelyi báli szezon hagyományosan legexkluzívabb bálja, évente egyszer az orvostársadalom nem a szakmáról szóló összejövetele. Óhatatlanul, persze mégis csak esett szó a gyógyításról, hiszen Kallai Árpád bejelentette a szokásos báli jótékonykodás eredményeként le szeretnék rakni a telemetrikus monitoring alapjait. Mint arról már írtunk ez egy olyan rendszer, amely által a kórházi fekvőbetegek mindenkori egészségi állapotát tudják figyelemmel kísérni, mégpedig úgy, hogy a beteg nincs arra kényszerítve, hogy az ágyában feküdjön. 

 

Az idei bál díszvendége, egy az egészségügyhöz közel álló személyiség Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója fogadta el a meghívást, aki szintén köszöntötte a vendégeket. Elmondta, meggyőződött a kórház dinamikus fejlődéséről és nem csak külön adománnyal szeretne hozzájárulni a kórház fejlesztéséhez, hanem a Richter Gedeon Részvénytársaság által 2009-ben elindított, jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját, az Richter Egészségváros Programot idén elhozzák Vásárhelyre. Ennek lényege, a szórakoztató családi programok mellett, több ingyenes szűrővizsgálaton, tanácsadáson vehetnek részt a hódmezővásárhelyiek. Általában az akció különlegessége, hogy az Egészségváros rendezvénysorozat résztvevői nemcsak saját egészségükért tehetnek, hanem kórházukért is, részvételükkel növelik ugyanis a Richter által a helyi kórház számára felajánlott adomány összegét.

 

Bogsch Erik bejelentését és adományát Lázár János polgármester is méltatta beszédében. Megköszönte a városi orvostársadalom kitartó munkáját, majd egy anekdotával oldotta a hangulatot. Elmesélte, tíz évvel ezelőtt fiatal polgármesterként meghívták egy orvoskongresszusra, ahol beszédet kellet tartania, amelynek végén a vendégek sorban kezet fogtak vele. Az utolsó, egy alacsony ember sokáig rázta a kezét és többször nyomatékosan biztosította őt, hogy mindig és minden körülmények között számíthat rá. A polgármester ekkor már odahajolt hozzá és megkérdezte, kihez is van szerencséje, mire a válasz az volt, ő egy patológus professzor, fejezte be a teremben lévők nagy derültségére Lázár János.

 

További információk az idei bálról, a menűről:

Kapcsolódó cikkünk:

 

Erzsébet Bál lesz a hétvégén

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.