SportIsmét letette a névjegyét

2015. szeptember 21., hétfő
 
Ismét letette a névjegyét

A szeptember 19-20-án megrendezett felnőtt, U23, junior, ifjúsági, serdülő és újonc összetett Országos Bajnokságon 15 szakosztály versenyzői vehettek át bajnoki aranyérmet.

 

 

 

 

 

A vásárhelyi Hódiák Se. Szűcs Noémi ismét remekelt Székesfehérváron. Női hétpróbában a junior EB-n 400 gáton döntős hódmezővásárhelyi sportoló 4798 pontos eredménnyel kapta meg a bajnoki érem mellé a Szekeres Sándor emlékverseny serlegét is. Fehérváron mind a junior, mind pedig a felnőtt hétpróba bajnoka lett.

A napokban írtuk, hogy a most 18 éves, jövő májusban érettségiző Szűcs Noémi a debreceni Szuper Ligán a 400 méter gátfutásban állt rajthoz és 59:20-as idővel a dobogó legfelső fokára állhatott.

Szűcs Noémi a gátfutásban elért „aranyos helyezését” még egy éremmel fejelte meg, ugyanis indult a Női Hárompróbában is. A távolugrás, a súlylökés, a 200 méter síkfutás (új egyéni csúcs) eredményeinek összesítése alapján a vásárhelyi atléta bronzérmet szerzett.  

 

Egy hónappal előtte, augusztusban bajnoki címével Hódmezővásárhely atlétikájában sporttörténetet írt, amikor a Felnőtt Országos Bajnokságon a 400 méter gátfutásban mezőnyben egyedüliként 1 perc alatti idővel, (59:33- as idejével) elsőként ért a célba. 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Új fejezet Hódmezővásárhely sporttörténetében

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szívet melengető két perc

Szívet melengető két perc

Szakítani kívánt az elmúlt évtizedek fáradt és hamis sztereotípiáival és Magyarország vonzó, változatos arcát kívánta bemutatni. Sikerült! Videóval! 
Erősít a Hód Úszó Se

Erősít a Hód Úszó Se

Két valóságos úszólegenda erősíti vásárhelyi egyesületet: Máté Hunor néhány hónapja edzőként dolgozik, mostantól pedig Dara Eszter az egyesület színeiben áll a rajtkőre .
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.