Kultúra, oktatásIsmét 300 felett a Mezőgazdasági Karra felvettek száma

2023. július 27., csütörtök
 
Ismét 300 felett a Mezőgazdasági Karra felvettek száma

Harminc százalékkal növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2023-as központi felvételi eljárásban – 7896 új hallgatót vett fel az intézmény.

 

 

 

 

 

Így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, több mint 9000 új diák kezdheti meg tanulmányait 2023 szeptemberében az SZTE-n.

 

A 2023-as központi felvételi eljárásban 452 szakot hirdetett meg az intézmény, melyre 9015-en jelentkeztek első helyen. Az idei eljárásban 7896-an, azaz 1820 fővel többen jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre, mint 2022-ben. 5445-en alap, 1108-an mester, 1014-en osztatlan, 329-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 6621, önköltséges finanszírozási formában 1275 új hallgató tanul majd. Szegeden 7546, Hódmezővásárhelyen 302, Békéscsabán 48 hallgató kezdi meg tanulmányait.

 

Nőtt a hallgatói létszám az alapképzéseken, osztatlan és mesterképzésen. A képzési formák közül változatlanul a nappali képzések a legnépszerűbbek, de idén örvendetesen nőtt a levelező és távoktatásos képzésekre felvett hallgatók száma is, ami azt jelenti, hogy egyre többen szeretnének munka mellett tanulni. Levelező alapképzésre 1426 fő, levelező mesterképzésre 639 fő, távoktatás tagozatra 140 fő jutott be.

 

Az MGK-n a mezőgazdasági mérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakok egyaránt keresettek, és a nemrég elindított gyógy- és fűszernövény szak és az agrár-és üzleti digitalizáció szak is vonzotta a hallgatókat. Összesen a pótfelvételi nélkül 302 hallgató kezdi tanulmányait Hódmezővásárhelyen.

 
 
Forrás: SZTE
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Kamerakalandok Balin

Kamerakalandok Balin

Vásárhely neves szülötte, Eifert János fotóművész ezúttal orientális témát és tudósítást küldött a Vásárhelyi Hírek olvasóinak. Képekkel!

Kanos őzek veszélyes bulizása

Kanos őzek veszélyes bulizása

Féktávolságon belül szaladt egy őz egy autó elé a napokban Vásárhely határában. Megkezdődött a párzási időszak, saját magukra és az autósokra is veszélyesek.
Csak egy napig örülhetett a zsákmánynak

Csak egy napig örülhetett a zsákmánynak

Hódmezővásárhelyen bemászott be egy ház kerítésén. Az udvart átkutatta és az ott lévő szekrényben két láncfűrészt talált, amelyekkel távozott.
 

És ezt már olvasta?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 
Rolleres balesete Vásárhelyen
Rolleres balesete Vásárhelyen Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.