Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni.
Nem szabad, csak fölfelé hullni.

Hódmezővásárhely szülötte, Szabó Éva 2001. október 29-én, 69 éves korában autóbalesetben hunyt el. 1965 óta volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, dramaturgja. Évtizedekig készített gyermekműsorokat, egyebek között a Nyitnikék, a Diákfélóra és az Iskolarádió adása fűződik a nevéhez. Évekig munkatársa volt a Vendég a háznál műsorának. Nyugdíjas éveiben a Petőfi rádió éjszakai műsorait szerkesztette és vezette. Több könyve és lemeze jelent meg, ezek egyike a több mint negyven év verseit tartalmazó Szög és kereszt. 1995-ben Aranytollal tüntették ki..

Mindenki ismerte a hangját ebben az országban és ha meghallotta, tudta, ha majd a műsora végén elzárja a rádiót kicsit könnyebb lesz majd tovább élnie. Mert mindig tudta úgy fordítani a szót, hogy a feloldás, a harmónia az öröm felé menjen, az élet felé, afelé, hogy érdemes. Nem hallgatott sem intésre, sem aggodalmakra, nem adta fel szokásait, szenvedélyeit, egy volt velük. Minek éljek nélkülük - mondta. Csak a saját törvényei szerint akart élni, persze neki voltak saját törvényei. Így aztán meg tudta őrizni egyszerűségét, különállását is.

Szabó Zoltán, a Vásárhelyi Hírek főszerkesztője 1978 és 1991 között dolgozott együtt Szabó Évával a Magyar Rádióban:

„Aki nem ismerte, úgy érezte, mintha nem akarna senkit sem túlságosan közel engedni magához. Talán ehhez az érzéshez joviális nyugalma is hozzájárulhatott. Én is cigarettáztam akkoriban, de az felülmúlhatatlan volt, ahogy Éva örökké füstfelhőbe burkolózva végigvonult a rádió folyosóin. Kevesen tudják, hogy nemcsak szerkesztőként, hanem dramaturgként is sokat dolgozott az Ifjúsági Főosztályon. A legendás Nyitnikéken kívül számtalan műsora volt, sokat, leginkább az Iskolarádiót készítettük együtt. Közösen kaptunk Nívó-díjat, nem is egyszer. Rekedtes hangja unikum volt. „Szólj ám, ha valamit nem úgy hallasz…!” dörmögte mindig a stúdióba belépve. Évekkel később amikor mondtam neki hogy Vásárhelyre költöztem, Éva meglepődött: „Na ne mondd! Ez nagyszerű! Tudod, hogy ott születtem?”    

Szabó Éva: Indulás előtt

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte"
egy ,,hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja