SportHód Futófesztivál eredmények 2017.

2017. április 30., vasárnap
 
Hód Futófesztivál eredmények 2017.

A sportolók a város legszebb részein haladtak el a távok teljesítésekor. A 2016-tól bevezetett nevezési díj ellenére is rekordrészvételt regisztráltak a szervezők.

 

 

 

 

 

 

A nevezők Hódmezővásárhely belvárosának legszebb pontjain haladtak keresztül. A rajt a Kossuth téren volt, a hosszabb szakaszokon pedig a Kása-erdő mellett, valamint az Ady Endre utcán futhattak. A Kodály utcán az ikonikus vásárhelyi kőfal sem volt túl messze tőlük, sőt a sétáló utcán is felbukkantak a versenyzők.


A legkisebbek két korosztályban (3-6, és 7-10 évesek) 500, vagy 1000 méteres távon mérték össze tudásukat. A többi nevező pedig a 3,5, a 7 és a félmaratoni távok közül választhatott, ez utóbbiban viszont csak 12 éven felüliek állhattak rajthoz. Sőt nem maradhatott el a csapatverseny sem, a céges trióknak, valamint a 2, vagy 3 fős gárdáknak a 21 kilométeres félmaratont kellett teljesíteniük.

Úgy tűnik, hogy a fesztivál nem csak a megyében népszerű, mivel távolabbi településekről, így például Budapestről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Törökszentmiklósról, sőt még a határon túlról is érkeztek versenyzők, összesen közel hatszázan.

 

Eredmények: 

 

500 méter fiúk
1. Balogh Lehel
2. Szabó Koppány
3. Müller Flórián

 

500 méter lányok
1. Varga Anna
2. Sebesi Fanni
3. Husza Ilona

 

1000 méter fiúk
1. Kollár Szabolcs
2. Lukácsi Mátyás
3. Hulló Ákos

1000 méter lányok
1. Tóth Csilla
2. Soós Nóra
3. Katona Kinga


3,5 km férfi

1. Szabó Kornél
2. Vörös Dániel
3. Őze Csanád

 

3,5 km női
1. Vajna Kitti
2. Bárány Enikő
3. Katona Gáborné

 

7 km férfi

1. Vörös Márk 0:24:27

2. Tóth Máté 0:26:21

3. Csányi Róbert 0:26:26

 

7 km női

1. Panyor Krisztina 0:29:21

2. Őze Virág 0:30:49

3. Győriné Tokaji Katalin 0:33:18

 

14 km férfi egyéni

1. Simon Péter 0:50:32

2. Valastyán János 0:59:00

3. Szabó László 1:01:19

 

14 km női egyéni

1. Dr. Sulyok Anita 1:07:18

2. Dr. Láda Jolán 1:11:18

3. Kormos Edina 1:12:13

 

14 km férfi páros

1. Valami 1:07:03

2. Legjobb pajtik 1:08:18

3. Páratlan páros 1:15:15

 

14 km női páros
1. Panyor lányok 1:06:43
2. Anyalánya 1:15:07
3. Csala Nikoletta és Kalapács Anett 1:17:57


Félmaraton egyéni férfi

1. Szöllősi Renátó 1:13:54

2. Patocskai Tamás 1:26:12

3. Bán Gergely 1:29:19

 

Félmaraton egyéni női

1. Dósai-Molnár Szilvia 1:31:20

2. Patyiné Bogdánffy Ágnes 1:39:10
3. Makra Ágnes 1:44:13

Félmaraton férfi váltó

1. Használtautók Szeged 1:23:32

2. Melawschek Andreas/Wanderer Haymon/Wagner Thomas 1:35:15

3. CseViTa 1:36:45

 

Félmaraton női váltó

1. ÖTYE- Orosháza 2:00:42
2. Kankalin 2:01:02
3. KKSZ 2:13:54

 

Félmaraton céges váltó

1. MATASZ Vasmacs(ók) 1:41:33
2. Gregusos tanarak :-) 1:56:05
3. UBeSz 2:15:15

 

Legtöbb kilométert gyűjtő cég
ContiTech Rubber Industrial Kft. (182,845km)

 

 

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Angélától - Fahéjas csiga

Ennivaló receptjeink - Angélától - Fahéjas csiga

Mégis ki a fene akar hétvégeken felébredni azért, hogy reggel meleg ropogós péksütemény illat árassza el a lakást? Hát nem jobb az ágyban? Hát mi bajom van? Elmondom: semmi...csak örömet akarok szerezni.
Legalább egy év csúszás?

Legalább egy év csúszás?

Leállították Vásárhelyen a közműkiváltás munkálatait, a május 8-tól tervezett nagy útlezásárok is elmaradnak. Válaszokra vár mindenki.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.