SportHízhat a májunk egy kicsit!

2016. augusztus 14., vasárnap
 
Hízhat a májunk egy kicsit!

Ha közvetve is, mint ahogy Gyurta Dánielnek az elmúlt 6-8 évben „kabala” volt a hódmezővásárhelyi edzőtáborozás, úgy most talán egy kicsit Kapás Boglárkának is az lehetett, amikor bronzérmes lett Rióban. Sőt a szintén bronzérmes magyar párbajtőr válogatottnak is.

 

 

Fotó: MTI-VH

 

 

A kedves és bájos Kapás Boglárka a vásárhelyieket is elvarázsolta. Már amikor „szárazon volt.” Mert valójában többször, több héten át tartó edzőtáborozásra, kemény és véget nem érő hosszok leúszására érkezett Vásárhelyre, a riói úszóválogatott tagjaként. 

 

A 167 centiméter magas 56 kilogrammos, 23 éves úszó Debrecenben született, a most szerzett olimpiai bronzérme mellett, ötszörös Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes úszónő.

 

Szintén Hódmezővásárhelyen készült Rióra a magyar vívócsapat egy része, mégpedig remek feltételek között, az új Vívócentrumban.

A párbajtőr válogatott Somfai Péter, Imre Géza, Rédli András és Boczkó Gábor a több hónapos felkészülés során Tata után a Vívócentrumban tartotta az edzéseket.

 

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány is itt járt akkor és a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a világranglistán a negyven év fölött járó, de ennél sokkal fontosabb, hogy (a tavalyi moszkvai VB--n világbajnok) Imre Géza a harmadik, Boczkó Gábor a negyedik, a világkupaverseny hajrájában parádézó, az olimpiai részvételre huszonegy éve váró Rédli a negyvenhetedik, a tartalék Somfai Péter pedig az ötvenegyedik. A magyar országos ranglistán a második hely az övé. A csapatrangsorban a hatodik helyen állunk.

 

Ezek az eredmények és helyezések reményre adnak okot, hogy Rióban jól teljesít a csapat, mondta júniusban Vásárhelyen a szövetségi kapitány.

Hozzátette, nagyszerűek a feltételek az új vásárhelyi Vívócentrumban. A városban is jól érzik magukat, a Ginkgo Hotelben laknak, az edzések közötti időbe csak rövid kirándulás fért bele, de a jártak a sportuszodában is.

A 4 párbajtőröző júniusi vásárhelyi felkészülése is hozzájárulhatott az Ukrajna elleni drámai küzdelemben megszerzett csapat olimpiai bronzéremhez.

 

Igaz nem Vásárhelyen készült fel Rióra Szilágyi Áron, aki szombat éjjel már haza is tért Rio de Janeiróból, és magával hozott egy aranyérmet – ahogyan tette azt négy éve, amikor Londonból repült haza a nemesfémmel. Igaz London után még távolinak tűnt Rió és a bajnoki cím megvédése. Erről egyáltalán nem is volt szó, amikor a Vásárhelyi Híreknek adott interjút.  (Interjúnk a lap alján!)

 

A kétszeres olimpiai bajnok Vásárhelyt jól ismeri, mint ahogy a vásárhelyi Csomorkány SE vívópalántái számára is példakép. Többször is járt Vásárhelyen, így például a londoni olimpia után nem sokkal, a Csomorkány Kupa megnyitóján, éppen akkor, amikor bejelentették, hogy Hódmezővásárhely vívócentrum, az utánpótlás-nevelés egyik központja, fellegvára szeretne lenni, ami aztán 2015 októberére el is készült és amelyben a rióra készült a párbajtőr válogatott.  

 

Kapcsolódó cikkünk:


Szilágyi Áron a Vásárhelyi Hírekben

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Ismét Vásárhelyen koncertezik Mága Zoltán

Ismét Vásárhelyen koncertezik Mága Zoltán

Idén is, az elmúlt évekhez hasonlóan a katolikus, református, evangélikus templomokban és zsinagógákban ad koncertet. Vásárhelyen is fellép.
Félmilliárdos lejárt tartozás

Félmilliárdos lejárt tartozás

A vásárhelyi-makói kórháznak is több mint félmilliárdos az adóssága. Körülbelül 42,5 milliárdos lejárt tartozást görgetnek a hazai kórházak.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.