Kultúra, oktatásIsmét Vásárhelyen koncertezik Mága Zoltán

2016. augusztus 12., péntek
 
Ismét Vásárhelyen koncertezik Mága Zoltán

Budapesten a Szent István-bazilikában kezdődik augusztus 21-én Mága Zoltán Hangok és Harangok című templomi hangversenysorozata.

 

 

 

 

 


A bevételből Mága Zoltán a Hortobágyon hősi halát halt négy tűzszerész családtagjainak kíván segítséget nyújtani, valamint életmentő orvosi műszert vásárol a Heim Pál Gyermekkórháznak. A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar közreműködésével megvalósuló fesztiválsorozat záró koncertje a budapesti Dohány utcai Zsinagógában lesz szeptember végén. 

A 2011-ben indult koncertsorozat során, az elmúlt évekhez hasonlóan a katolikus, református, evangélikus templomokban és zsinagógákban zajló egyhónapos fesztiválon Magyarország minden megyéjében, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is felcsendülnek zenei kincseink - tájékoztatta megkeresésünkre a Primarius Production sajtósa a Vásárhelyi Híreket.. 

Elmondta azt is, hogy a fesztivál további állomásán nemzetközileg elismert művészek, a hazai könnyűzenei élet legkiválóbb előadói lépnek fel. A hangversenyek repertoárja klasszikus és egyházi zenéből áll majd.

A fesztiválsorozatnak az ország legnagyobb templomai adnak otthont, többek között Egerben, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szolnokon, Szombathelyen és szeptemberben Hódmezővásárhelyen a Szent István Katolikus Templomban koncertezik.

 

2011-ben a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy Mága Zoltán elmondása szerint két évvel azelőtt a gazdasági válság már Magyarországon is erőteljesen éreztette hatását, ezerszámra kapta a segítségkérő leveleket, ezért számos egyéni jótékonysági akciója sikerét látva úgy gondolta, létrehoz egy olyan programot, amelyre büszke lehet az egész ország, és közös összefogással segédkezet nyújthat embereknek. Azért választotta a templomokat a koncertek helyszínéül, mert úgy gondolja, az összefogás erején alapuló kezdeményezés úgy teljesedhet ki igazán, ha az egy hídépítő szerepet is betölt a pasztoráció mellett. A templomok atmoszférája erőt, hitet, reményt ad az embereknek. Feltöltődik a lelkünk, melyet a zene csak fokozni tud. Választhattak volna más helyszínt is, de Isten közelsége, jelenléte megnyitja az emberek szívét. A templom kapuja mindenki számára nyitva áll, bárki beléphet rajta, mondta 2011-ben Mága Zoltán.

Hódmezővásárhelyen többször járt. Az első alkalom 2010 november 26-án volt és ahogy néhány nappal a vásárhelyi koncert előtt  hírportálunk főszerkesztőjével folytatott beszélgetés során mondta: „Ha oltár előtt állok és ez így lesz Vásárhelyen, mindig elfog egy érzés, hogy segítsek. Mivel öntől hallom, hogy hátrányos helyzetű emberek megsegítése a cél, biztos vagyok benne, hogy további felajánlásom is lesz.”

Aztán valóban visszatért a 100 Templomi Koncert sorozat keretében: 2011 július 31-én vasárnap a 90. helyszínként ismét a hódmezővásárhelyi Szent István templomban adott koncertet. és a jegyek árából befolyó összeg a „Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon" mozgalom kapta.


 

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Kiegészítették a hűtőtámogatási keretet

Kiegészítették a hűtőtámogatási keretet

Így mégis van remény arra, hogy minden pályázó pénzhez, vagyis új, korszerű hűtőhöz, fagyasztóhoz jut. A Dél Alföldön 5400 -an jelentkeztek.
203 a becses szám

203 a becses szám

Közel 140 alkotó örülhet annak, hogy bekerült idén az Őszi Tárlatba. Teljes a kiállítási anyag, megszületett ugyanis a zsűrizés eredménye. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.