KözéletBombariadó miatt leállt a Kormányhivatal

2021. február 25., csütörtök
 
Bombariadó miatt leállt a Kormányhivatal

A hét elején megérkezett Hódmezővásárhelyre a Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcina szállítmánya, amelyet folyamatosan adnak ki a vásárhelyi háziorvosoknak.

 

 

(Fotó: MTI)

 


A február 24-én reggel készült képen Soós Brigitta kormánytisztviselő átadja a vakcinákat Mekkel Gabriella háziorvosnak a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalában. Több háziorvos is átvette a készítményeket, azonban délután egy váratlan esemény miatt már nem tudtak többet kiadni.

 

Szerda délután rendőrök, és katonák jelentek meg a Kormányhivatal épületénél, az Ady utcai Kormányhivatalban és környékén, mert bombariadóról kaptak bejelentést a hatóságok. A Kormányhivatal munkatársait hazaküldték.

 

Mint később kiderült vaklármának bizonyult az ismeretlen által tett bejelentés, azonban – információink szerint – késleltette, pontosabban megcsúsztatta több háziorvos betegeinek oltásra történő időrendi beosztását.   

Arról egyelőre a Csongrád- Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság nem adott ki közleményt, folyik-e nyomozás a bombával fenyegető ismeretlen személye után.

 

Ugyanakkor felmerül a kérdés, van-e összefüggés a vakcina kiadása és a bombariadó között?

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Kettős Kosársuli győzelem Óbudán

Kettős Kosársuli győzelem Óbudán

Felnőtt- és U20-as együttesünk is végletekig kiélezett, a bajnokság szempontjából nagyon értékes meccseket nyert meg a Kaszások Sportcsarnokban.
Még talán 3 évig így marad

Még talán 3 évig így marad

Egyelőre marad a hódmezővásárhelyi Nagyállomás kissé viharvert épülete, de a következő időszakban már kezdődik a felújítás tervezése.
Hódmezővásárhely idei díjazottjai

Hódmezővásárhely idei díjazottjai

Sok évtizedes hagyomány, hogy évente megválasztják a város díszpolgárát, valamint a Signum Urbis Honorantis és a Pro Urbe díjazottakat.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.