KözéletHatvankilencen tettek esküt

2023. december 17., vasárnap
 
Hatvankilencen tettek esküt

Az októberben bevonult állomány ünnepélyes katonai eskütételét tartották december 15-én, a hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár laktanyájában.

 

 

 

 

 

A Zrínyi Miklós laktanya alakulóterén az ünnepélyes esküt tettek, azok, akik október végén vonultak be alapkiképzésre, hogy majd a páncélozott gyalogdandár Lynx páncélos csapatszállító harcjárművekkel ellátott, gránátos zászlóalj katonáivá váljanak.

 

A hozzátartozóik és szeretteik jelenlétében esküt tevő 69 katona a 21. századi technikát használó dandár oszlopos tagjaivá vált, az alapkiképzésük során elsajátított, magas szintű tudásuknak köszönhetően pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánk hadereje ütőképessé, a jelenkor kihívásainak és követelményeinek megfelelővé váljon – hangzott el az ünnepségen.

Az ünnepélyes eskütételen az MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar szólaltatta meg a Himnusz és a Szózat dallamait, a felesküdött katonákat pedig Alácsi Ervin alezredes, katolikus tábori lelkész áldotta meg.

 

A Lynx típusú, páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóalj honvédjei egy olyan csúcstechnikával fognak dolgozni, amelyből 2029-ig 218 kerül a honvédség állományába, ebből az első 46 a Rheinmetall németországi gyárában készül, a további 172 már a magyarországi gyárból kerül ki.
A katonai eskütételen – mások mellett – részt vett Molnár Zsolt ezredes, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vár a Hódvár - Új játszóház Vásárhelyen

Vár a Hódvár - Új játszóház Vásárhelyen

Közel 500 négyzetméteres területen, 50-nél több játékelemmel december 15-től a gyerekek birtokba vehetik a Hódvár Játszóházat.
Az utóbbi egy hónap legszorosabb mérkőzése volt

Az utóbbi egy hónap legszorosabb mérkőzése volt

A tabella 5. helyén álló Atomerőmű SE U23 vendégeként lépett pályára december15-én este a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában.
Brutális támadás egy vásárhelyi tanyán

Brutális támadás egy vásárhelyi tanyán

Letartóztatták azt a férfit, aki december 14-én éjjel késsel okozott életveszélyes sérüléseket egy férfinak és lányának.
Mérlegen a Modern Városok Program

Mérlegen a Modern Városok Program

A Modern Városok program finanszírozásának felfüggesztésében 18 megyei jogú város, köztük Hódmezővásárhely is érintett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.