SportAz utóbbi egy hónap legszorosabb mérkőzése volt

2023. december 16., szombat
 
Az utóbbi egy hónap legszorosabb mérkőzése volt

A tabella 5. helyén álló Atomerőmű SE U23 vendégeként lépett pályára december15-én este a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában.

 

 

 

 

 

 

 

A 12. helyezett vásárhelyi csapat tartalékosan is remekül tartotta magát a tehetséges paksiak otthonában, ám az utolsó negyed elején egy rövidzárlat eldöntötte a találkozót.

 

2023-ban utoljára lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Paksra sem tudtak teljes kerettel elutazni a kék-sárgák, Balogh, Knyur és Pinnyey is hiányzott, így Utasi Gábornak felforgatott rotációval kellett pályára küldeni az együttest.

 

Ezzel együtt a paksiak számítottak esélyesnek – egyrészt a hét siker mellett mindössze négy szoros vereség áll a nevük mellett, másrészt a keretük húzónevei az A-csoportos csapattal készülnek, Géringer például kulcsszerepet vállalt az előző fordulóban a Szedeák legyőzésében.

 

A mérkőzés első négy perce alapján úgy tűnt, a Kosársuli nem találja azt a formát, ami az utóbbi hetek vereségei ellenére jellemezte a csapatot az első negyedekben: 11-2-vel kezdett az Atomerőmű, gyorsan időt is kért Utasi Gábor. Sikerült rendezni a sorokat, a játékrész második felében Bálint és Kelemen vezetésével visszazárkózott a csapat, sőt, a 9. percben, Kelemen triplája után az egyenlítés is összejött. Végül 21-18-as hazai előnnyel zárult a negyed.

 

A második tíz percet több hiba is jellemezte mindkét oldalon támadásban, ám a Kosársuli tudta tartani a hazaiakat. A negyed közepén egy 5-0-s paksi sorozatot követően ismét időt kért Utasi Gábor, hogy aztán Megyesi és Karsai kosarai ismét csökkentsék a különbséget. 40-36-ról újra elszakadt picit az Atomerőmű (45-36, 19. perc), majd Borbáth büntetői és Kelemen hármasa következett. A 47-41-es állást a nagyszünetre Sáfrán büntetői állították be – minden nyitott volt tehát a második félidőre.

 

A pihenőt követően intenzív tempóban indult újra a meccs, vásárhelyi oldalról Kelemen, paksiról pedig Kékesi szórta meg magát. Feküdt a gyorsított játék a Kosársulinak, többször is feljött négy pontra a csapat, sőt, a 25. percben, Karsai ziccerénél kis híján utolérte a Paksot (58-56). Géringer és Heimann ekkor a hátára vette az Atomerőműt, megint nyílt az olló (64-56), ám remek csapatjátékkal a Kosársuli megmutatta az igazi erejét, és a 28. perc végére megfogta a hazaiakat (Bősz kettese után 66-66). Időt kért Morgen Frigyes, és a legjobbkor tette, Kékesi ugyanis két hárompontost is elsüllyesztett, a másodikat ráadásul szinte a dudaszó pillanatában.

 

Mindez azt jelentette, hogy nem csupán 73-66-ról, de lélektani hátrányból is kellett kezdenie a Kosársulinak az utolsó negyedet, ez pedig túl soknak bizonyult. A Paks remek dobóformát kapott el, és gyorsan tíz, majd tizenöt pont fölé növelte az előnyt – Utasi Gábor a 34. percben, 90-74-es hátrányban kért időt. Mínusz tizenhatról lehetetlen feladatnak tűnt a felzárkózás, és bár a csapat mindent megtett, tíz pontnál közelebb csak a találkozó legutolsó percében tudott érni. A 99-93-as végeredményt Kelemen kosara állította be.

 

Ha valamiből, ebből a meccsből meríthet erőt a bajnokság január eleji folytatására a Kosársuli, hiszen az utóbbi egy hónap legszorosabb mérkőzését játszotta a csapat.

 

NB I/B Zöld csoport, 13. forduló:

Atomerőmű SE U23-Vásárhelyi Kosársuli 99-93 (21-18, 26-23, 26-25, 26-27)

Paks, ASE Sportcsarnok. Vezette: Téczely, dr. Danka, Szecsődi

Paks: Kékesi 21/9, Heimann 16/6, Géringer 19/3, Imre 10, Sövegjártó 6
Csere: Nagy 7/6, Pajor 6/3, Inalegwu 6/3, Sáfrán 6, Arnold 2, Tolnai -, Bene –
Vezetőedző: Morgen Frigyes

Kosársuli: Borbáth 4, Kass 12, Kelemen 37/18, Bálint 25/15, Karsai 6
Csere: Megyesi 7/3, Bősz 2, Kruzslicz -, Filak -, Ocskó –
Vezetőedző: Utasi Gábor


Utasi Gábor: „Nekem ma a srácok ugyanúgy győztesek, mintha megnyerték volna a meccset. Sajnos megint nem tudtunk teljes csapattal utazni, de aki ott volt, az megmutatta, hogy akarattal mennyi mindent el lehet érni. Nüanszokon múlott, hogy nem nyertünk, amik leginkább a rutintalanságnak tudható be, de ma mindenki odatette magát 100%-ban. Büszke vagyok a csapat mai teljesítményére.”


Folytatás 2024. január 5-én, a Győr elleni hazai meccsel.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Brutális támadás egy vásárhelyi tanyán

Brutális támadás egy vásárhelyi tanyán

Letartóztatták azt a férfit, aki december 14-én éjjel késsel okozott életveszélyes sérüléseket egy férfinak és lányának.
Mérlegen a Modern Városok Program

Mérlegen a Modern Városok Program

A Modern Városok program finanszírozásának felfüggesztésében 18 megyei jogú város, köztük Hódmezővásárhely is érintett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Az első két világsztár nevét már tudjuk

Az első két világsztár nevét már tudjuk

Kiderült az első két külföldi sztárfellépő neve, akik már biztosan ott lesznek 2024-ben a SZIN-en, augusztus 28-31. között.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.