GazdaságHamarosan újra a régi fényében

2017. március 4., szombat
 
Hamarosan újra a régi fényében

180 millió forintot költhetnek a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat Andrássy út 54. számú épületének felújítására.

 

 

 

 

 

Mint arról tavaly áprilisban beszámoltunk, a területfejlesztésre a korábbi uniós költségvetési ciklusnál lényegesen több forrás áll rendelkezésre, a TOP 1231 milliárd forintos keretösszegével a második legnagyobb operatív program. Ebből csaknem 30 milliárd forint áll Csongrád megye rendelkezésére, Hódmezővásárhely pedig 10 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre. Ebből az összegből szántak 180 milliót az egykor mentőállomás patinás épületének felújítására.

 

A napokban az utcafront felállványozásával megkezdődött munkálatok eredményeként a homlokzat felújítása mellett, a Központ a meglévő épület földszintjére kerül, melynek megközelítését elősegítik majd a bejáratnál elhelyezésre kerülő új rámpákkal. Másik megközelítés a szárazkapu bejáróból induló lépcsőn keresztül történhet. A Szolgálat a működéséhez átalakított épületrészben akadálymentes vizes blokkokat, beszélgetésre szolgáló 3 interjúszobát, vezetői irodát, személyzeti irodákat, konyha-étkező helyiséget kap.

Az épülete műszaki állapota mára leromlott, teljes rekonstrukciója, energetikai korszerűsítése, az épület teljes hőszigetelése, teljes körű építészeti, gépészeti és elektromos felújítása, akadálymentesítése és az udvar rendezése vált szükségessé.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már Makón is felbukkant a kanyaró

Már Makón is felbukkant a kanyaró

A zárlat idejére több környező kórház veszi át a fekvőbeteg és sürgősségi ellátást. a makóiakat és környékén élőket a hódmezővásárhelyi kórházba szállítják.
Tervezik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete befogadó állomását

Tervezik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete befogadó állomását

Várhatóan még az idén, de legkésőbb 2018 elején megnyílik az Állatvédelmi és Szabadidő Központ Hódmezővásárhelyen. Jól jön minden segítség.

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.