GazdaságNagy pénz sok kis tervhez

2016. április 19., kedd
 
Nagy pénz sok kis tervhez

A Vásárhelyi Hírekben januárban írtuk, hogy a területfejlesztésre a korábbi uniós költségvetési ciklusnál lényegesen több forrás áll rendelkezésre, a TOP 1231 milliárd forintos keretösszegével a második legnagyobb operatív program.

 

 

 

 

 

 

Ebből csaknem 30 milliárd forint áll Csongrád megye rendelkezésére, Szeged mintegy 33, Hódmezővásárhely pedig 10 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre ebből a forrásból.

Ebből a pénzből megvalósításra váró összesen 3.5 milliárdos beruházásokat ismertetett április 19-én a hódmezővásárhelyi Városházán tartott sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán. Az alpolgármester elmondta, 820 milliós 3 éves program keretében 600 vásárhelyinek teremtenek munkalehetőséget úgy, hogy körülbelül 300 főt szakmai képesítéshez segítik, illetve a munkaadó bérpótlékot kaphat. Maga a program idén nyáron el is indul.

Viszont 2017 kora tavaszi indulású lesz az a 3,2 kilométeres 6 és félméter széles nagyteherbírású út megépítése, ami az Ipari Parkot segíti és az Erzsébeti utat köti össze a 47-es főúttal.  Ennek összköltsége 1,8 milliárd forint.

Hegedűs Zoltán beszélt a Makót Vásárhellyel összekötő kerékpárút következő etapjának megépítéséről is. Mint mondta, a területfejlesztési operatív program finanszírozásában  Marosleléig megépülhet, amelyre 700 millió forint áll rendelkezésre.

Végül arról is beszélt, hogy 180 millió forintos beruházásból az Andrássy u. 54 . szám alatti  egykori mentőállomás patinás épületét újítják fel. Mint mondta, a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat központja, fontos intézménye a városnak. Az épület felújításával, energetikai korszerűsítésével, a munkakörülmények jelentősen javulnak. A munkálatok kezdését ez év végére tervezik.

 

A Vásárhely rendelkezésére álló 9,8 milliárdból eddig 3,5 milliárd felhasználása ismert. Valamennyi terv 100 százalékos támogatottságú, tehát önrészt nem kell hozzá tenni.     

 

A Magyar Államkincstár közreműködő szervezetként vesz részt az operatív programban, a megyei igazgatóságokon külön egységek segítik a pályázatok beadását, megvalósítását és végzik el a szükséges ellenőrzéseket 

A kiírást hosszú előkészítés előzte meg, a települések, önkormányzatok már korábban megalkották integrált fejlesztési programjukat, így a pályázatok elkészítése és megvalósítása gördülékenyen történhet majd.

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Arannyal dúsított hétvége

Arannyal dúsított hétvége

Érmes helyezésekkel teli hétvégéje volt a vásárhelyi sakk utánpótlás legkisebbjeinek. Szegeden és Orosházán is taroltak. Eredmények!

Leharapta a fülét a kutya

Leharapta a fülét a kutya

Hódmezővásárhelyen kutyatámadás ért egy hatéves kisfiút. Súlyos sérülésekkel a Szegedi Gyermek fül-orr-gégészeti ambulanciára szállították.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.