BulvárTervezik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete befogadó állomását

2017. március 2., csütörtök
 
Tervezik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete befogadó állomását

Várhatóan még az idén, de legkésőbb 2018 elején megnyílik az Állatvédelmi és Szabadidő Központ Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

Mint arról február elején beszámoltunk, Susán városrész határában található 800 négyzetméteres telket a tavaly felajánlott adó 1 százalékokból, a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület anyagi támogatásából, valamint magánszemélyek felajánlásaiból vásárolta még a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.  

 

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, a Klauzál utca végén található kiskert jelenleg igen kopár, a nagyobb részben füves területen egy-két gyümölcsfa és egyéb növények vannak. Hozzátette, az igazi munka még csak most jön, de a tervek már elkészültek: kutya kennelek, macskaházak, szociális helyiségek épülnek majd, be kell vezetni az áramot és meg kell oldani a vízellátást is.

 

Az elnök hangsúlyozta, nem állatmenhely épül, hanem egy korszerű ideiglenes befogadó állomás, ahol azok a bajba jutott állatok találhatnak átmeneti otthonra, amelyeket nem sikerül szerető családhoz eljuttatni, illetve állapotuk azonnali elhelyezést igényel. 

Az Állatvédelmi- és Szabadidő Központban családi rendezvényeket is tartanak majd, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat. 

Balogh Ernő szerint a központ megnyitásához még nagyjából hatszázezer forintra lenne szükség, de különféle építőanyagokat és munkaeszközöket is szívesen fogadnak. Az egyesület vezetője emellett bízik abban, hogy a tavalyi sikeres év után idén is sokan ajánlják fel adójuk 1 százalékát. 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Nagyobb összefogásra van szükség

 

 

 
 
Forrás: Kovács Péter
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bajnoki címmel tette le névjegyét a Herkules SE

Bajnoki címmel tette le névjegyét a Herkules SE

Alig egy hónapja csatlakozott a Magyar Erőemelő Szövetséghez a vásárhelyi egyesület. Sportolójuk, Hocsi Ádám aranyérmes lett a Fekvenyomó Magyar Bajnokságon.
Csak rövid ideig örülhetett a zsákmányának

Csak rövid ideig örülhetett a zsákmányának

Február 27-ére virradóra egy női és egy férfi vázas, lezárt kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhely belterületéről. Néhány órával később már ki is hallgatták.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.