Kék hírekHalálos motorosbaleset Vásárhelyen

2014. február 12., szerda
 
Halálos motorosbaleset Vásárhelyen

A kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe az a motoros, aki február 11-én délután szenvedett közúti balesetet a Kutasi úton.

 

 

 

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Volkswagen Golf típusú személygépkocsi haladt Hódmezővásárhelyen a Kutasi úton a Jókai utca irányából a Vámház utca felé február 11-én 17 óra 18 perckor. Az autó a Kutasi út és a Vámház utca kereszteződésében balra kikanyarodva nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárosnak és összeütköztek.

A baleset következtében a 21 éves hódmezővásárhelyi V. Zs. olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Érvénytelenek az autóhitelek?

Érvénytelenek az autóhitelek?

Senkinek sem tűnt fel, hogy az autókereskedésekben évekig a legkülönbözőbb bankok, lízingcégek bélyegzőit a szalonok tulajdonosai, alkalmazottai használták.
Vásárhelyi fodrásztanulók sikerei

Vásárhelyi fodrásztanulók sikerei

Nyíregyházán szép helyezésekkel tette le a névjegyét a vásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola. A szépségipar jövőbeli szakemberei versenyeztek.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.