GazdaságÉrvénytelenek az autóhitelek?

2014. február 11., kedd
 
Érvénytelenek az autóhitelek?

Senkinek sem tűnt fel, hogy az autókereskedésekben évekig a legkülönbözőbb bankok, lízingcégek bélyegzőit a szalonok tulajdonosai, alkalmazottai használták. Ők pecsételgették le a szerződéseket. Jó esetben! Ugyanis van ahol csak az ügyfél írta alá a papírokat. Ennek jogi minősítéseit még egy laikus is kitalálja.

 

 

 

Mindezt Bihari Krisztina mondta el a Vásárhelyi Híreknek. A nevét viselő szegedi ügyvédi iroda közel ezer „devizás” ügyfelének több mint a fele a lízing hiteles. Többek között jónéhány vásárhelyi autótulajdonos is, akik „nyögik” a hitelüket. Összegezve: a devizában felvett autóhitelek ezrei lehetnek érvénytelenek ugyanis a 2010 előtt kötött szerződések jelentős részénél a bank helyett a kereskedő írta alá a kölcsönszerződést - engedély nélkül. Az ügyvédnő több jogerős bírósági ítélet alapján azt állítja: a bírósági döntések szerint a felvett hitelösszeget, a jegybanki kamattal kiegészítve ugyan meg kell fizetni, de az árfolyam és kamatköltségeket nem.

„Az az ügynök, aki nem rendelkezik engedéllyel, gyakorlatilag nem is írhatna alá pénzügyi szolgáltatási szerződést” – fogalmazott az ügyvédnő. Márpedig több jogerős bírósági ítélet szerint is az történt 2010 előtt, hogy az ügyfelek deviza-hitel szerződését nem a bank, hanem az autókereskedő írta alá úgy, hogy erre nem volt engedélye. Így ezek a szerződések érvénytelenek - állítja Bihari Krisztina ügyvéd.

A napokban a közmédiának adott nyilatkozatát a Vásárhelyi Híreknek is megerősítette:
„Vissza kell fizetni a felvett kölcsönt, azonban devizában történő tartozást nem kell megfizetni, csak a felvett kölcsönt, meg álláspontom szerint annak jegybanki kamatát” – mondta Bihari Krisztina. 

Vagyis az ügyvéd szerint az árfolyamváltozásból és a kamatból adódó költségeket nem, csak a felvett hitelösszeget kell megfizetni, a pert nyert ügyfeleknek. Aki pedig már többet fizetett vissza annál, mint amennyit felvett, a különbözetet visszaperelheti. Ilyen perek sokaságában dolgozik  jelenleg is a Bihari Ügyvédi Iroda, mint az ügyvédnő elmondta, közülük többen vásárhelyiek.

  

A pénzügyi szervezetek felügyeletét ellátó Nemzeti Bank, 42 oldalas listája tartalmazza azokat a cégeket, amelyeknek volt jogosultsága hitelszerződéseket kötni. A listát a Magyar Nemzet információi alapján először az mno.hu jelentette meg. Azokkal a szerződésekkel, amelyeket az itt nem szereplő cégek írtak alá, gond lehet. Több ezer ilyen dokumentumról van szó.

Megírtuk, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Algyőn egy lakossági fórumon azt mondta: meg kell fontolni, miként lehet segíteni azokon, akik devizahitelből vettek autót, és az évek alatt már kétszer is kifizették, de a tőketartozásuk alig csökkent. „Ilyen helyzetben, úgy hiszem az a jó törvény, az a segítség az embereknek, hogy visszaviszik az autót, azt mondják: köszönöm szépen, használtam, ez ennyit ér, visszaadtam az autót, kifizettem a dupla árát eddig, viszontlátásra” – mondta Lázár János.

Ma 250 ezer hitelre vásárolt autó fut az utakon. A kölcsönök kétharmada deviza alapú, minden ötödiket már egyáltalán nem fizetik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Segítség a véradó állomásoknak

Segítség a véradó állomásoknak

Közel négyszázan váltották meg a 12 ezer forintos belépőt az Erzsébet Bálra. Jutott eszközpark gyarapításra, korszerűsítésre.
52 ezer új munkanélküli csak januárban

52 ezer új munkanélküli csak januárban

Aki regisztrálta magát a munkaügyi központban, álláskeresési járadékot igényelhet. Annak jár álláskeresési járadék, aki legalább 360 nap munkaviszonyt igazol 3 évre visszamenőleg.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.