Kultúra, oktatásVásárhelyi fodrásztanulók sikerei

2014. február 11., kedd
 
Vásárhelyi fodrásztanulók sikerei

Nyíregyházán szép helyezésekkel tette le a névjegyét a vásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola. A szépségipar jövőbeli szakemberei versenyeztek.

 

Fotók: REMEKA


 

Ebben az évben 12. alkalommal tehették próbára tudásukat tanulók és profik február 9-én, a Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász Kozmetikus, műkörömdíszítő és –építő, pedikűrös versenyen.

 

150 szépségipari szakember 181 nevezését regisztrálta a szervező, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mely minden eddigi rekordot megdöntött. A versenyzők 25 versenyszámban, felnőtt és tanuló kategóriában mérhették össze tudásukat a nemzetközi mezőnyben. A nagyközönség részéről komoly érdeklődés övezte a nemes versengést, több száz érdeklődő fordult meg a nap folyamán a Hotel Korona küzdőtérré vált helyiségeiben.

A versenyszámok zsűritagjainak nem volt könnyű dolga, mert a haj, köröm és smink kreációk rendkívül magas szakmai tudásról és kreativitásról tettek tanúbizonyságot. A fodrász versenyszámok zsűritagjai között a hazai fodrászvilág nagyjai is szerepet kaptak, világ – és Európa-bajnokok nézték kritikus szemmel a kész műveket. Többek között Arató Krisztián fodrászvilágbajnok, Cseh István háromszoros fodrász Európa-bajnok is közreműködött Berendi Lászlóval, a MOSZI fodrász szakágának elnökével egyetemben. 

 

A versenyen a hódmezővásárhelyi szakképzés elsősorban a fodrászatban volt érdekelt, a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola hat tanulója nevezett különböző kategóriákban, és a versenynap végén valamennyien felállhattak a dobogó valamelyik fokára.

Helyezésükkel kivívták a szakma elismerését és letették a vásárhelyi szépségipar színvonalas képzésének névjegyét.

Idén első alkalommal a szervező megyei kereskedelmi és iparkamara mellett, a megye más meghatározó szervezetei, vállalkozói is különdíjjal jutalmazták az arra érdemesnek talált versenyzőket.

 

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézményének díjazott tanulói:

 

Estélyi fonás – női tanuló kategória

1. helyezés Halál Gina, továbbá megkapta Szőke Szabolcs Különdíját

2. helyezés Kakuszi Katalin,  továbbá megkapta a REMEKA különdíját

 

Divatos rövid hajvágás – férfi tanuló kategória

1. helyezés Dzadik Damján Bennó,   Klasszikus hajszárítás kategória:  5.helyezés valamint megkapta a Softwave és a MKKSZ megyei szervezete különdíját is.

 

A jövő frizurája” – női tanuló fonás kategória

2. helyezett Stengl Adrienn

 

Nappali fonás – női tanuló kategória

1. helyezés Prágai Judit, továbbá megkapta a Móricz Zsigmond Színház különdíját.

3.  helyezés Katona Ágnes, továbbá megkapta REMAKA különdíját.

 

Olvassa el ezt is!

Érvénytelenek az autóhitelek?

Érvénytelenek az autóhitelek?

Senkinek sem tűnt fel, hogy az autókereskedésekben évekig a legkülönbözőbb bankok, lízingcégek bélyegzőit a szalonok tulajdonosai, alkalmazottai használták.
Jó hír a Törökországba utazóknak

Jó hír a Törökországba utazóknak

Várhatóan a jövő héttől nem kell vízum, ha Törökországba szeretnének utazni. Most jelent meg a Török Közlönyben.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.