SportGyőzelemmel indult az új esztendő

2023. január 14., szombat
 
Győzelemmel indult az új esztendő

2023 első Hódtói Sportcsarnokban lejátszott bajnokiján a Dunaharasztit fogadta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Vuk Pavlovic csapata kiváló első félidővel magabiztosan győzött a szépszámú közönség előtt, így továbbra is őrzi hazai veretlenségét.

 

Ezúttal Borbáthra nem számíthatott a Kosársuli vezetőedzője, és Bálint betegsége is befolyásolta a rotációt, így a játékperceket. Veszélyes ellenfélnek számított előzetesen a Dunaharaszti, hiszen a korábban játékosként Vásárhelyen is megforduló Ughy Albert együttese októberben 86-74-re legyőzte a kék-sárgákat, és bár előző két meccsükön szoros csatában kikaptak, a Kosársuli előtt álltak a tabellán. 

 

Szerencsére az októberi, valamint a múlt heti, Dávid Kornél Akadémia elleni meccshez képest is más arcát mutatta a vásárhelyi csapat, így nem nagyon volt kérdés, ki lesz a győztes - a DMTK mindössze egyszer, az első negyed közepén tudott vezetni, a Kosársuli végig kézben tartotta a dolgokat. Balogh triplájával indult a meccs, majd nem sokkal később Pinnyey is értékesített egy hármast, és ez az egész találkozóra kihatott, hiszen tizennégy triplával, 40 százalékos mutatóval zárt a csapat, szemben a vendégek két sikeres kísérletével. A már említett Dunaharaszti-előnyt (14-15 a 7. percben a jól játszó, dupla-duplájával végül a meccs legeredményesebbjeként záró Boinitzer kettesénél) két Varga Zalán-hárompontos után Varga Ákos, majd Bálint triplája törte meg, ám a 20-15-ös első negyed csak felvezetése volt a második játékrésznek, ami félig-meddig eldöntötte a meccset.

 

A kevés pontot hozó, mindkét oldalról brusztolós negyedben előbb tíz pontra ment el a Kosársuli (30-20, 17. perc), majd a Varga testvérek tettek hozzá ehhez, Knyur kosara pedig tizenöt fölé tornázta a hazai vezetést. A Dunaharasztinak támadásban semmi nem jött össze, a vásárhelyi csapat cserébe kihasználta az adódó lehetőségeket és a védekezésén is szorítani tudott, a 37-22-es félidei előny így megnyugtatónak tűnt a második félidőre nézve.

 

Pláne úgy, hogy a nagyszünet után sem változott érdemben a játék képe, ráadásul Pinnyey, majd Kelemen és Knyur hármasával egyből 9-0-s rohammal kezdődött a harmadik negyed. Próbált változtatni a Dunaharaszti, 8-0-s szériával közelebb is zárkóztak (49-35, 27. perc), ám Bálint triplája a legjobbkor jött, a tizenhét pontos különbséget jelentő 52-35-ös állás pedig nem azt mutatta, hogy nagy fordulat állhat be a meccsbe a hajrában.

 

A zárónegyed első fele a büntetőkről szólt, aztán gyors egymásutánban Kelemen szórt két triplát, ismét húsz fölé tornázva az előnyt (63-41, 35. perc). Innen már főként a fiataloké volt a szerep mindkét oldalon, az eredményen csak kozmetikázni lehetett - végül 67-49-re, tizennyolc ponttal nyert a Kosársuli. Valószínű, hogy nem ez volt a szezon legszebb meccse és legszebb győzelme, de fontos pillanatban jött, hiszen a tabella középmezőnye nagyon sűrű: a Kosársuli beérte a Dunaharasztit, és jelenleg úgy a hetedik, hogy az ötödik, de a tizenegyedik hely sincs túlságosan messze.

 

NB I/B Zöld csoport, 16. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - Dunaharaszti MTK 67-49 (20-15, 17-7, 15-13, 15-14)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: dr. Oláh, Borgula, Drenyovszki

Kosársuli: Varga Á. 6/3, Pinnyey 8/6, Balogh 5/3, Varga Z. 13/9, Kelemen 14/12
Cserék: Karsai -, Bálint.11/6, Knyur 8/3, Bősz -, Kass 2, Megyesi -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

 
DMTK: Mészáros 2, Fekete 5/3, Imolay 9, Joó 4, dr. Franczva 6
Cserék: Burai 5/3, Boinitzer 17, Szatmári -, Simonics 1, Kerti -
Vezetőedző: Ughy Albert

 

Vuk Pavlovic: "Nagyon fizikális mérkőzés volt. A Dunaharaszti is nagyrészt alacsony szerkezetű csapattal volt fent, ez mind a két csapatnak nehézséget okozott, nagyon sok váltás volt és csak egyéni játékkal tudtuk egymást támadni. Sok besegítés és fault volt, talán ebből mi jöttünk ki jobban, illetve megtaláltuk a passzlehetőségeket, szép akciókkal ment körbe a labda. Végre jó százalékkal dobtuk a hármast, jobbal is, mint a büntetőket, ha azokat is jó százalékkal dobtuk volna, még magabiztosan nyerhettünk volna. Elégedett vagyok a csapattal, 22 pontot kaptunk az első félidőben, talán minden edzőnek ez az álma. Gratulálok a csapatomnak és sok sikert kívánok a Dunaharasztinak a folytatásra!"

Ughy Albert: "Borzasztó mérkőzés volt, mindkét csapat mélyen a tudása alatt játszott. Méltatlannak tartom, hogy csapatonként néhány játékos akar csak kosárlabdázni. Ez a mai mérkőzés egy társadalmi lenyomat volt, hogy embereknek milyen a hozzáállása ahhoz, amit elvileg szeretnie kellene. Szakmailag értékelhetetlen volt ez az egész, gratulálni esetleg a győzelemhez lehet a hazai csapatnak."

 

Az U20-asok is győzni tudtak, méghozzá egy végletekig kiélezett csatában: 73-72-re verték a DMTK-Zsíros Akadémiát, így közel kerültek a második helyhez is. 

A bajnoki folytatás január 27-én következik a Sopron ellen, ám előtte még a Hepp Kupában lesz jelenése a csapatnak: a Nagykőrös elleni, január 17-i idegenbeli meccs tétje a negyeddöntőbe, azaz a legjobb nyolc közé jutás.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Az enyhe december ellenére ez meghűlések időszaka, amelyet egyszerűen átvészelhetünk, és ehhez nincs szükség gyógyszertári szuper porokra és erős antibiotikumokra.
Szomorú 2022-es összegzés

Szomorú 2022-es összegzés

A leggyakrabban nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés, vagy dohányzás vezetett tűzhöz.
Mivel fűtsünk?

Mivel fűtsünk?

Érdemes elgondolkodni, hogy a lakossági fűtésből származik a szennyező anyagok 80 százaléka a téli szezonban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban 2023. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kutatók éjszakája 2023 Vásárhelyen
Kutatók éjszakája 2023 Vásárhelyen Valamennyi korosztály számára érdekes programokat ígér az SZTE Mezőgazdasági Kar az idei Kutatók Éjszakáján. Részletes program.
 
Elindult az egyetemi tanév is
Elindult az egyetemi tanév is Megtartotta szokásos tanévnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. A helyszín ismét a polgármesteri hivatal díszterme volt.
 
Suli buli
Suli buli Az önkormányzat nem adja ingyen a Petőfi utca 6. épületet. A Református Egyházközség szerint jogszerűtlenül próbálták akadályozni a tanévkezdést.
 
A higiénia folyamatosan kiváló - a minőség folyamatosan vitatott
A higiénia folyamatosan kiváló - a minőség folyamatosan vitatott Eddig a Prizma Food által üzemeltetett közétkeztetésből minden generációból százak léptek ki. Az okok sokrétegűek. A higiéniai ellenőrzés eredménye viszont kiváló.
 
Idén még többen jöttek
Idén még többen jöttek Számunkra a „teltház” nem egyszerűen egy számszerűsíthető cél, hanem annak a felelőssége, hogy boldog együttlétben érezhessék jól magukat a fesztiválozók” – mondta a főszervező.
 
Gulyás Gergely és Márki-Zay Péter a Tranzitban
Gulyás Gergely és Márki-Zay Péter a Tranzitban A két politikus többek között a migráció, az ukrajnai háború, az energiafüggőség, a rezsivédelem, a pártfinanszírozás, a gyermekvédelem kérdésköreiben ismertették álláspontjaikat.