Kék hírekGyerekek is ültek a felborult autóban

2021. november 11., csütörtök
 
Gyerekek is ültek a felborult autóban

Személyautó sodródott le az útról november 11-én délelőtt. Az autót vezető nő Maroslele irányából tartott Hódmezővásárhely felé amikor eddig ismeretlen okból letért az útról, keresztül vágott a kerékpárúton, majd a fák közé csapódva felborult.

 

 

 

 


Több mentőegység érkezett a balesethez, amely Hódmezővásárhely külterületen történt a Maroslelei úton.

 

A járműben a sofőrön kívül még két kiskorú gyermek is volt. Molnár Krisztina, a Katasztrófavédelem szóvivője elmondása szerint nem szorult be senki, a személyautóban volt gyerekülés és mindenki be volt kötve, így a vásárhelyi tűzoltók könnyen kiszabadították az utasokat.  

A mentők helyszíni ellátás után kórházba szállították a balesetet szenvedő mindhárom személyt.

 

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lakapcsolták a vásárhelyi betörő triót

Lakapcsolták a vásárhelyi betörő triót

A különleges rendőri egység tagjai a lakhelyükön fogták el a 29 éves ikerpárt és 30 éves társukat, akik egy vásárhelyi családi házba törtek be.
Fejlesztik a vásárhelyi szakképzőket

Fejlesztik a vásárhelyi szakképzőket

Megtakarításokból és a felnőttképzésből származó plusz bevételekből 330 Dell típusú laptopot kaptak a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tanárai.
Osztottak

Osztottak

Hódmezővásárhely 6 milliárd forintot kapott az Európai Unió Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázati pénzkeretéből.
Már van menetrend is

Már van menetrend is

November elejétől három vasútvillamos közlekedik tesztüzemben végállomástól-végállomásig. Tesztelnek. Az utasforgalmi próbát és baleseti szituációs gyakorlatot már el is végezték..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.