FélpercesGyarmati Dezsőtől búcsúznak

2013. szeptember 3., kedd
 
Gyarmati Dezsőtől búcsúznak
Szeptember 4-én, szerdán 15 órakor Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját.

Ebben az időpontban Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezsőről elnevezett uszodában megemlékezést és koszorúzást tartanak. Szeptember 4-én 15 órakor beszédet mond Fekete Ferenc sporttanácsnok, majd Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a sportegyesületek, a Hód-Fürdő Kft, a szurkolók és a sportbarátok elhelyezik a kegyelet koszorúit, virágait.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

A vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

Akik eddig is engedéllyel a csapadékvizet a szennyvízcsatorna-hálózatba bocsátották, számukra ezután is számlázni fognak. A lakossági felhasználókat mindez nem érinti.
A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A tanári fizetéseket a mindenkori minimálbérhez kötik. Nő a tanárok kötelező óraszáma, eltörölnek egyes pótlékokat, illetve a túlóradíjat is. Bértábla, pótlék!

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.