GazdaságA vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

2013. szeptember 2., hétfő
 
A vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

Megírtuk 2016-tól csak a 150 ezernél több fogyasztói egyenértékkel – lakossági bekötéssel – rendelkező szolgáltatók kapnak működési engedélyt, ezzel mintegy 40-re redukálódik a vízi szolgáltatók száma.

 

 

 

 

Ezek egyike az Alföldvíz Zrt., amelyhez 45 Csongrád megyei település, köztük – némi kerülővel – már Hódmezővásárhely is csatlakozott. Így az Alföldvíz Zrt. működteti a jövőben a város víziközmű vagyonát, és foglalkoztatja a Zsigmondy Béla Zrt. munkatársait. A víziközmű vagyon továbbra is a város tulajdonában marad, a változás pedig nem jár egyetlen alkalmazott elbocsátásával sem.

A cég munkatársai ezekben a napokban valamennyi vásárhelyi háztartást felkeres és leolvassa mérőórák állását. Ezzel egyidőben minden háztartásban egy szórólapot is átadnak.

A szórólap az általános tájékoztatás mellett, a lakossági és közületi árakat is felsorolja. Itt olvasható, hogy csapadékvízért köbméterenként 87,3 forintot számolnak. Ez azonban egyértelműen a közületekre vonatkozik. Tehát akik eddig is engedéllyel a csapadékvizet a szennyvízcsatorna-hálózatba bocsátották, számukra ezután is számlázni fognak. A lakossági felhasználókat mindez nem érinti. A Vásárhelyi Hírek kérdésére közölte ezt az Alföldvíz Zrt igazgatósága, majd a megkeresésünk után a délután folyamán az elmondottakat egy közleményben is megerősítették.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

 

A víz a régi, a szolgáltató új lesz Vásárhelyen

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen

Tanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen

Szabó Gábor: A régió meghatározó felsőoktatási intézményeként kell működnie. Az egyetem minden nehézség ellenére kiszámítható és stabil pályán mozog.
Bravúros csípőmozgás, sikkes keringőlépések

Bravúros csípőmozgás, sikkes keringőlépések

Hatalmas sikere volt pénteken a 18. Regionális Katonazenekari Fesztiválnak Szolnokon. Négy város egyikeként, Hódmezővásárhely katonazenészei mutatták be tudásuk legjavát. Képekkel!
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.