BulvárGondok évek óta, de még meddig?

2022. január 2., vasárnap
 
Gondok évek óta, de még meddig?

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tájékoztatása szerint 2021 április elseje óta Hódmezővásárhelyen 120 utcai macska ivartalaníttatását sikerült finanszírozniuk.

 

 

 

 

 

 

 


Nagyrészt ez a Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz - SUST alapítványnak köszönhető.

A vásárhelyi egyesület tagjai a napi finanszírozási gondjaik mellett szinte szélmalomharcot vívnak a nemtörödöm macskatulajdonosokkal, akik a – sok esetben a lakásból csak a szükségük elvégzése miatt - kiengedett, vagy éppenséggel az udvaron, a családi házak, tanyák melléképületében szabadon élő macskák szaporodásával nem sokat törődnek. Mint sok településen, így Vásárhelyen is sokan sajátosan próbálnak az állatok gondoskodásának elkötelezettjeként mutatkozni, az utcára kitett étellel. Ez aztán nemcsak a kóbor macskákat ösztönzi szaporodásra, hanem a patkányokat is.

 

A facebook hemzseg a cicás képektől, ami jelzi, hogy a macska az ember egyik nagy kedvence, de talán arra kevesen gondolnak, hogy a szabadon kószáló macskák évente madarak millióinak a gyilkosai.

Ausztráliában például azt is vizsgálták, hogy a madárpopuláció irtása mellett egyes elvadult kóbor macska évente több mint 740 helyi vadállatot mészárol le, de még a házi macskák is átlagosan 180-at ölhetnek meg évente. Nem újdonság, hogy több ezer éve próbálkozunk a macskák háziasításával, a többségük mégsem garfieldosodott el annyira, hogy ne tudnának bármikor visszatérni a természetbe.

 

Vásárhelyen a szabadon kóborló és emiatt az időjárástól is szenvedő állatok gondoskodásában élenjáró Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjainak mindaddig a legfontosabb megoldandó missziójuk lesz a macskák ivartalanítása, amíg az emberek meg nem értik, hogy a hobbiállat tartása felelősséggel jár.

 

A félreértések elkerülése érdekében azonban fontos tisztázni, hogy a támogató szervezet az elvégzett és pontosan dokumentált munka után, az állatorvosnak fizet a műtétekért. Az egyesület nem kap egy forintot sem, a munkát önkéntesként végzik el az állatbarátok segítségével. A támogatás kizárólag az ivartalanítást fedezi, ha egyéb betegségben szenved az állat, parazita mentesíteni kell, azt az egyesületnek önerejéből kell kifizetnie.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kormány rendezte a kórház adósságát

A kormány rendezte a kórház adósságát

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ - Hódmezővásárhely, Makó lejárt adósságát rendezte a kormány.
2022 - új év, új élet, fogadalmak nélkül

2022 - új év, új élet, fogadalmak nélkül

Az új év legeleje klasszikus időpontja lehet annak, hogy az ember lélekben, tudatosságban rendet tegyen a szokásai, apró napi döntései olykor kacatos világában.
Ünnepnapok, munkaszüneti napok 2022-ben

Ünnepnapok, munkaszüneti napok 2022-ben

Sokakat érint, hogy mi várható 2022-ben az ünnepnapok, szombati munkanapok, hosszú hétvégék tekintetében.
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Az enyhe december ellenére ez meghűlések időszaka, amelyet egyszerűen átvészelhetünk, és ehhez nincs szükség gyógyszertári szuper porokra és erős antibiotikumokra.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.