Kultúra, oktatásFoci Juniális a Kertvárosi iskolában

2013. június 9., vasárnap
 

„Ebből a szülők sem maradhatnak ki! De nem is akarnak, nagyszerű közösség jött össze ismét” mondta Juhászné Wolf Edit igazgatónő, a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola udvarán, miközben ő is és a Vásárhelyi Hírek tudósítója is nagyokat nyelt a levegőben terjengő fenséges illatok hatására.

 

 

 

„Igen, már hagyománya van a Foci Juniálishoz kapcsolódó főzőversenynek is. Ezekből a jó illatokból sejthető, hogy nyilván mindenki meg szeretné nyerni az Aranyfakanál díjat”, tette hozzá az igazgatónő, aki a tanári karral és segítőikkel ebben az évben is egy fergeteges és sokszínű programot állítottak össze.

 

A palettát idén Délkelet-Ázsia kultúrája is színesítette, ugyanis az iskola meghívására, több kuriózummal eljött a budapesti Koreai Kulturális Központ is.

„Örömmel jöttünk le Hódmezővásárhelyre, mert az Máté Taekwondo Egyesülettel nagyszerű kapcsolat alakult ki. A budapesti rendezvényeinkre már több alkalommal felkértük őket bemutatók tartására, és ezeket most ebben a formában szeretnénk viszonozni,” mondta Pálffy Dóra a Koreai Kulturális Központ sajtóreferense. Hozzátette, ez egyúttal a Központ és Hódmezővásárhely kulturális együttműködésének része is.

(Mint arról a Vásárhelyi Hírek is beszámolt, január 19-én járt Hódmezővásárhelyen a Koreai Köztársaság Nagykövetségének kulturális attaséja, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója, Kwon Young Sup.)

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai koreai népviseleteket próbálhattak fel, a vállalkozó kedvűek pedig a ’hangul’ -t, vagyis a koreai írásjel-rendszer betűit festhették. Az udvaron pedig egy négytagú csapat táncolt.  És persze a nap folyamán természetesen volt „koreai” taekwondo bemutató is, igaz már a Máté Takwondo sportolóival.

A mozgás idén is főszerepet játszott, hiszen az egész délután sporttal telt el, és hagyományosan a szülők és a tanárok is játszottak focimérkőzéseket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

A KLIK helyett Nemzetgazdasági Minisztérium. Kisebb a veszteség a hibás döntések beismerésével, mint ha a helyzet megoldásával várna a kormány.
Jelentősen drágulhat a menza

Jelentősen drágulhat a menza

Lekerülhet az étlapról a rántott hús vagy a túrógombóc. Alapvetően változtatnák meg a táplálkozási kultúrát, hogy eltüntetnének levesbetéteket, ízesítőket.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.