BulvárFestményt kapott magáról Lázár János

2015. február 17., kedd
 
Festményt kapott magáról Lázár János

Az amúgy is műgyűjtő Lázár Jánosnak állítólag nagyon tetszett az alkotás, amely őt magát ábrázolja, drMáriás szerint "kicsit kritikus kompozícióban". 

 

 

 

 

 

Máriási Béla, művésznevén drMáriás Kék Duna keringő című tárlatát január 27-től február 15-ig láthatta a közönség Budapesten az A38 Kiállítóterében. A tárlaton az avantgárd, a dadaizmus, a pop-art és a szürrealizmus eszközeit egyaránt használó, íróként és a Tudósok együttes vezetőjeként is ismert drMáriás 19 akrillal készült műve volt látható, köztük számos politikusról készült sajátos, némileg kritikus ábrázolásmódban. drMáriás Lázár Jánost is megfestette, amelyen a politikus piruettezik, miközben piros hó esik.

 

Ez a festmény is elkelt, mégpedig  L.Simon László vette meg, aki majdnem a havi nettó államtitkári illetményét rááldozta, hogy főnökét, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert meglepje, írja a Blikk.

A műértő politikus egy Lázár Jánost ábrázoló kortárs festménnyel próbált örömet szerezni főnökének.

A képet a Godot galériában állították ki ősszel, majd a kiállítás után a művész műtermében kelt el.

- Egy fideszes államtitkár vette meg november végén – mondta a Blikknek a drMáriás művésznéven ismert Máriás Béla.

A vételár titok, de a vevő úgy félmillióért jutott a nagyméretű, 160 centi magas és 110 centi magas táblaképhez. Ilyen ajándékért az átlagembernek háromhavi fizetését kellene félretennie.

„Én mondtam egy árat, ő többet fizetett. Ez elég ritka, inkább alkudni szoktak a vásárlók” – vélte drMáriás, aki úgy tudja, nagyon tetszett az alkotás a megajándékozottnak. Pedig, ahogy fogalmazott, kicsit kritikus kompozícióban ábrázolta őt.

Lázár János piruettezik, miközben piros hó esik című festményén Lázár vadászzsakettet visel, amely hasonló ahhoz, amelyet az elhíresült fácánvadászata után viselt.

 

– Sokat jártam a Mártélyi Alkotóházba, amely közel van Hódmezővásárhelyhez, ahol Lázár polgármester volt. Gyönyörű vidék a holt-Tisza-ággal. Ott sokszor elképzeltem, hogy megjelenik előttem Lázár. Végül a műtermemben festettem meg a jelenetet a feleségem, holtágról készített fotói alapján – fedte fel a kép keletkezésének hátterét a művész, aki azért piros hóesésben ábrázolta a politikust, mert az a csodát jelenti. A kép felső részében színes csíkok jelenítik meg a mennybe vezető Jákob lajtorjáját.

Az államtitkárok közül L. Simon László kötődik a legtöbb szállal a kortárs kultúrához. Így elsőként a Blikk neki tette fel a kérdést: ő vásárolta-e meg a festményt?

– L. Simon Lászlónak nagyon sok művészbarátjától van műalkotása, de ezt magánügyének tekinti – tolmácsolta szavait a munkatársa.

 

Azt Lázár elismerte a Blikknek, hogy L. Simontól kapta a képet, s  állítása szerint a hódmezővásárhelyi dolgozószobájában rakta ki, de tervezi, hogy felhozza Budapestre.

A Blikk többi kérdésére csak későbbre ígértek választ, így például arra, szerinte etikus-e a munkatársától, illetve beosztottjától ilyen drága ajándékot elfogadni.

 

A festményt Lázár nem tüntette fel a januári vagyonnyilatkozatában az ajándékok rovatban, talán azért, mert elképzelhető, hogy az ajándékot csak február elején adta át neki L. Simon.

 
 
VH-blikk
 

Olvassa el ezt is!

Főtt tojás kifordítva? Lehetetlen? Nem!

Főtt tojás kifordítva? Lehetetlen? Nem!

Itt egy lehetőség, hogy megviccelje családját, vagy ismerőseit, azzal, hogy kifordított főtt tojással kínálja őket. Irigyelni fogják az ötletét! Videóval!
Markó Csaba vezető marad

Markó Csaba vezető marad

Liberális kurva, tiplizzél! címmel megjelent cikk miatt perelt a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, aki a SZIN-en egy lányt megpofozott.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.