Kultúra, oktatásFeltárul a taxisblokád háttere

2016. április 3., vasárnap
 
Feltárul a taxisblokád háttere

A rendszerváltás utáni első súlyos belpolitikai helyzetet, az 1990 októberi taxisblokád részleteit ismerhetik meg az érdeklődők, az április 4-én délután kezdődő beszélgetés során.

 

 

 

 

 

1990 október 26-án átlagosan 65 százalékkal felemelték az üzemanyagok árát. Például a szuperbenzin 59, a gázolaj 45 forint lett. Ezt sérelmezték a budapesti taxisok, akik órák alatt megbénították a főváros közlekedését.  A tüntetők csak a mentőket, illetve az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték közlekedni.

Hihetetlen szolidaritás kísérte az akciót, aminek eredményeként súlyos belpolitikai helyzet alakult ki. Október 27-én a magyar közutak teljes blokádjára ébredt az ország. A taxisok, fuvarozók - a hozzájuk csatlakozott polgári résztvevőkkel egyetemben - megbénították az egész ország közlekedését. Mintegy 600 helyen állítottak útzárat, ez összesen - a fővárossal együtt - 105 települést érintett.

 

A négy napig tartó blokád kapcsán Göncz Árpád köztársasági elnökként beszédet mondott a televízióban, a benzináremelés felfüggesztését javasolta a kormánynak, és ennek függvényében kérte a taxisokat a blokád abbahagyására.

 

A tiltakozó mozgalom október 28-án az Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodással ért véget. Az estére megszületett megállapodás szerint október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentik a megemelt benzinárakat. A kormány képviselői a televízió nyilvánossága előtt megígérték, hogy a demonstrációban résztvevőket nem vonják felelősségre.

A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában nyilatkozatot adott a televíziónak, az ún. "pizsamás interjúban" az országban kialakult helyzetet, a válságot megoldó kompromisszumot elemezte. Elismerte a kormány felelősségét abban a tekintetben, hogy a benzináremelés bejelentésével összefüggő előkészítő munkában hibákat követtek el.

 

Ezt a négy napot aprólékos gondossággal dolgozta fel Taxisblokád című kétkötetes  könyvben Szekér Nóra és Riba András László, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársai. Ők lesznek a vendégei az április 4-én 17 órától kezdődő beszélgetésnek az Emlékpont konferenciatermében. A korabeli filmfelvételekkel illusztrált beszélgetést Emlékpont történésze, Zeman Ferenc vezeti.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét képben a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

Ismét képben a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

Az elmúlt évek kissé elsikkadt kommunikációja után talán a vásárhelyi Önkormányzat most majd jobban odafigyel a munkájukra, ötleteikre.
Készülnek a migránshullámra

Készülnek a migránshullámra

A magyar-szerb határ bizonyos szakaszain megkezdték az ideiglenes biztonsági határzár további megerősítését. A hétvégén további erőket csoportosítottak át a térségbe.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.