GazdaságFejlesztik a vásárhelyi édesszájúak egyik kedvenc cukrászdáját

2022. április 27., szerda
 
Fejlesztik a vásárhelyi édesszájúak egyik kedvenc cukrászdáját

A Szőke’97 Kft. áprilisban Hódmezővásárhelyen, a Deák Ferenc utca 11. szám alatti telephelyén közel 21 millió forintos beruházásba kezdett.

 

 

(Archív képünk a 2017-es megnyitón készült.)

 

 

 


A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében nyert vissza nem térítendő európai uniós támogatás mellett közel 9 millió forint saját forrás bevonásával a vendéglátóipari tevékenységük továbbfejlesztését, a kapacitás bővítését teszi lehetővé.

Szőke Zoltán, a patinás és minőségi süteményeiről, cukrászati készítményeiről híres cukrászda tulajdonosa elmondta, a fejlesztéssel bővül a jelenlegi géppark állományuk. A kapcsolódó megújuló energetikai fejlesztéssel működésük hosszú távú fenntarthatósága is biztosabbá válik.

Mint mondta, a beruházásnak köszönhetően új fagylalt fagyasztó-, krémfőző-, keverő-dagasztó gépekkel reményeik szerint növelni tudják a kapacitásukat és így több megrendelést is tudnak vállalni.

 

Az Ady Endre úti cukrászda után éppen 5 éve, 2017 április végén nyílt meg a Deák Ferenc utca 11. szám alatti cukrászda. A megnyitón részt vett Lázár János miniszter és Almási István polgármester is.

Akkor a megnyitón a Vásárhelyi Híreknek Szőke Zoltán elmondta, a több mint két évtizedes munkájuk mögött az eredetiség, a munkatársak körében az egyre jobb csapatszellem áll. És - mint hozzátette - a család összetartó ereje, közös kitartása. Az is fontos, hogy törekszenek a házias jellegre, a könnyű krémekre, a fagylaltnál a természetes ízekre.

 

Érdemes megjegyezni, hogy a Szőke Cukrászda is indult idén is a Csongrád-Csanád megye tortája versenyen. Két tortával név szerint Ízös Hecsedlivel és Homoki Kabakossal, és utóbbival a döntőbe kerültek, amelynek végeredményeként második helyezést értek el. Erről ITT olvashatnak!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

 Eljött ideje a békesség helyreállításának

Eljött ideje a békesség helyreállításának

Lázár János térségi országgyűlési képviselő és Márki-Zay Péter polgármester egyaránt azt hangoztatta, hogy a városért kíván dolgozni.
Már használják a szegedi remízt

Már használják a szegedi remízt

Hosszas csúszás után átadták Szegeden a tram-trainek karbantartócsarnokát. A szerelvények már át is költöztek.  

Új főigazgató kerestetik

Új főigazgató kerestetik

Az április 28-án tartott közgyűlés utolsó napirendi pontjaként a közgyűlés megszavazta, Megyesi Beáta, a vásárhelyi kulturális intézmények igazgatói tisztségéből való távozását.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.